Ügyvédje szerint megromlott Navalnij egészsége

Alekszej Navalnij

Megromlott az egészsége a fogolytelepen lévő Alekszej Navalnijnak – jelentette ki Olga Mihajlova, az elítélt ellenzéki politikus ügyvédje szerdán a Meduza ellenzéki hírportálnak.

A jogi képviselő szerint Navalnijnak kedd óta bénul a lába, korábban pedig hátfájásra panaszkodott. Az őrizetest pénteken megvizsgálta egy neurológus, aki két ibuprofen gyulladásgátló tablettát adott neki, amitől azonban nem lett jobban.

Az ellenzéki ügyvédjeit nem engedik be a telepre. Leonyid Volkov, a Navalnij-hálózatokat külföldről irányító aktivista Telegram-bejegyzésben adott hangot annak a gyanújának, hogy a rabot börtönkórházba vitték, amit az intézmény parancsnoksága megpróbál eltitkolni.

Március 15. óta ismeretes, hogy Navalnij a Vlagyimir megyei Pokrov 2. javítókolóniában tölti büntetését. Az ellenzékit január 17-én Moszkvában vették őrizetbe, amikor hazatért Berlinből, ahol kórházi és rehabilitációs kezelést kapott, miután több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint augusztusban Oroszországban megmérgezték.

Február 2-án egy moszkvai bíróság letöltendőre változtatta Navalnijra az úgynevezett Yves Rocher-ügyben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést. Az ítélet értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembevételével a rá kirótt három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie.

A korábbi verdikt megváltoztatását az orosz büntetés-végrehajtás kérte, azt állítva, hogy a vádlott hatvanszor sértette meg a feltételes szabadlábra helyezéssel járó kötelmeket. Az elsőfokú döntést Navalnij megfellebbezte, de a fővárosi bíróság február 20-án helybenhagyta azt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?