Tusk: az orosz hatóságoknak tartózkodniuk kell a további provokációktól

Donald Tusk
Brüsszel |

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az egyik közösségi oldalra feltöltött hétfői üzenetében elítélte az előző nap "elkövetett orosz erőszakot az Azovi-tengeren", és kijelentette, az orosz hatóságoknak tartózkodniuk kell a további provokációktól.

Üzenetében az uniós állam-, illetve kormányfőket tömörítő tanács elnöke kijelentette, Európa továbbra is egységes marad Ukrajna támogatásának tekintetében.

Tusk hozzátette, hogy Petro Porosenko ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetését követően még hétfőn megbeszéléseket folytat Brüsszelben Ukrajna képviselőjével.

Az Európai Unió (EU) már vasárnap önmérsékletre intette Oroszországot és Ukrajnát, miután az ukrán haditengerészet bejelentette, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) határőrsége tüzet nyitott a Kercsi-szorosból kifelé tartó három hadihajóra.

 Külügyi szolgálatán keresztül nyilvánosságra hozott közleményében az EU azt hangsúlyozta, hogy a Kercsi-szoroson át a Krím félszigetre vezető híd Ukrajna hozzájárulása nélkül épült fel, ami az ország önállóságának és területi egységének megsértését jelenti.

Az Európai Unió sem most, sem a jövőben nem fogja elismerni a Krím félsziget jogellenes orosz megszállását - tették hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?