Túl nagy hatalma van a pénzügyminiszternek az elnökjelöltek szerint

<p>John McCain amerikai republikánus elnökjelölt hétfőn egy kétpárti szakértői testület létrehozását javasolta, amely felügyelné, hogyan költi el a pénzügyminiszter a bankmentő segélyeket, amelyek összege akár az ezer milliárd dollárt is elérheti.</p>

McCain közölte, tiszteli, sőt csodálja Henry Paulson pénzügyminisztert, de kényelmetlenül érzi magát, hogy ekkora feladatot egyetlen emberre bíznak. Mint kifejtette, ki kellene jelölni egy Amerika-szerte elismert szakemberekből álló ellenőrző testületet. Ennek olyan tagjai lennének, mint például a Barack Obamát támogató Warren Buffett milliárdos-üzletember, a republikánus Mitt Romney vagy a független Mike Bloomberg, New York polgármestere.

A Wall Streetet megrázó hatalmas válság nyomán a gazdaság lépett elő az elnökválasztási kampány legfőbb témájává. Bár egyik elnökjelöltet sem vonták bele a kormányzati segélyakciók kidolgozásába, mindkét szenátor javaslatokkal él a krízis kezelésére vonatkozóan. A Demokrata Párt jelöltje, Barack Obama már a hét végén figyelmeztetett: valamiféle ellenőrző mechanizmust kellene beépíteni a Bush-adminisztráció által igényelt 700 milliárd dollár elköltésébe.

Chris Dodd demokrata szenátor, a bankügyi bizottság elnöke a CBS televízióban kifejtette: a kongresszus nem állíthat ki egy 700 milliárd dolláros csekket a kormánynak, amelyet az arra költ el, amire akar, elszámoltathatóságra van szükség. George Bush elnök előzőleg közölte, hogy Paulson pénzügyminiszter döntését nem lehet megmásítani vagy megfellebbezni.

A két elnökjelölt hétfőn egymást támadta, mindkettő azt állította, hogy a másik alkalmatlan a gazdasági válság kezelésére. Obama közölte, hogy a kormányzatot a "felelőtlenség erkölcse" jellemzi, és McCain, aki 26 éve a washingtoni kongresszusban dolgozik, a probléma része. Rámutatott, hogy McCain korábban ellenezte azokat az ésszerű szabályozási reformokat, amelyek meg tudták volna akadályozni a jelenlegi válság bekövetkeztét. McCain viszont azzal támadta Obamát, hogy nem fejti ki részletesen gazdasági elképzeléseit. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?