Trump több befizetést vár a NATO-tagoktól

Brüsszel |

<div>Donald Trump amerikai elnök még az év végéig valódi előrelépést vár a NATO-tagállamok védelmi kiadásainak emelésében.</div>

Ezt Mike Pence amerikai alelnök közölte ma Brüsszelben Jens Stoltenberggel, a szövetség főtitkárával. „Az Egyesült Államok teljesíti a rá eső részt, Európa védelméhez ugyanakkor a mi elkötelezettségünk mellett Európa elkötelezettségére is szükség van” – közölte Pence a sajtóértekezleten. „Az Egyesült Államok elnöke és az amerikai nép arra számít, hogy a szövetségeseink megtartják a szavukat és többet tesznek a közös védelem terén. Az elnök valódi előrelépésre számít 2017 végéig” – fogalmazott. James Mattis amerikai védelmi miniszter az előző héten kiemelte, az észak-atlanti katonai szervezetnek pontos menetrendet kell elfogadnia, amelyben meghatározza, hogy a tagállami kormányoknak mikorra kell teljesíteniük a vállalásaikat. A NATO tagjai 2014-ben vállalták, hogy 2024-ig a hazai össztermékük (GDP) legalább 2 százalékának megfelelő összegre emelik védelmi kiadásaikat. Ezt a szintet tavaly mindössze öt ország – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Lengyelország, Görögország és Észtország – érte el. Az alelnök Michael Flynn lemondott nemzetbiztonsági főtanácsadó ügyét is érintette, csalódottságát fejezve ki amiatt, hogy a tábornok félrevezette őt a washingtoni orosz nagykövettel folytatott megbeszélései tartalmát illetően. „Csalódott voltam, mikor megtudtam, hogy a Flynn tábornok által elém tárt tények pontatlanok voltak” – mondta Pence, hozzátéve, hogy teljes mértékben támogatta a tanácsadó lemondását. A botrány azután robbant ki, hogy olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint az amerikai igazságügyi minisztérium már januárban figyelmeztette Trumpot, hogy Flynn félrevezeti az orosz nagykövettel folytatott beszélgetéseinek tartalmáról, és Flynn potenciálisan sebezhető, az orosz politika bármikor megzsarolhatja.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?