Trump: ha nem engem jelöltök, lázongások lesznek

Washington |

<p>Donald&nbsp;Trump&nbsp;két televíziós interjújában is arról beszélt szerdán délelőtt, hogy a Republikánus Párt nem tagadhatja meg tőle az elnökjelöltséget, annál is kevésbé, mert ha így lenne, az lázongások veszélyével fenyegetne.&nbsp;</p>

A New York-i üzletember, aki kijelentéseivel óriási vitákat kavar még saját pártján belül is, a keddi előválasztásokon négy szövetségi államban is diadalt aratott. Így az MSNBC televízióban azt jósolta, hogy nyárig, a republikánusok elnökjelölt-állító országos konvenciójáig meglesz az elnökjelöltséghez szükséges számú delegátusa, méghozzá minden nehézség nélkül. 

A CNN hírtelevízióban pedig már figyelmeztetően fogalmazott: ha a Republikánus Párt vezetői a konvención megpróbálnák megtagadni tőle az elnökjelöltséget, akkor "lázongások" várhatóak az országban. "Azt hiszem, hogy lázongásokkal kell szembenézni, én a nagy tömeget, emberek millióit képviselem" - állította a milliárdos. Egyúttal arra sürgette a republikánus politikusokat, hogy álljanak be mögé, őt támogassák, mert csakis ő képes legyőzni Hillary Clintont. Trump azt állította: Clinton elnöksége "nagyon kínos lenne az országnak".         Az eddigi előválasztásokon Trump az elnökjelöltséghez szükséges delegátusok 47 százalékát megnyerte, ám a még hátralévő előválasztásokon a delegátusok 54 százalékának megnyerésére volna szüksége, hogy meglegyen a többsége és automatikusan ő lehessen a párt elnökjelöltje. Ám választási  diadalai ellenére, a republikánusok vezető politikusai nem őt szeretnék a párt elnökjelöltjeként látni, és vizsgálják is annak lehetőségét, hogyan lehetne megakadályozni a jelöltségét.        

Szerdán délelőtt John Boehner ohiói republikánus politikus, a képviselőház korábbi elnöke nyilatkozatban közölte, hogy ő semmiképpen nem támogatja Trump jelölését, és szívesen látná utódját, Paul Ryan jelenlegi házelnököt a Republikánus Párt elnökjelöltjeként. Nem ez az első eset, hogy vezető republikánus személyiségek Ryant kérik fel, hogy induljon az elnökjelöltségért, de a wisconsini politikus ezt eddig mindig elhárította, igaz, kedden sejtetni engedte, hogy talán mégis vállalná, ha a konvención az ő neve merülne fel elnökjelöltként. Ám szerdán a szóvivője útján jelezte: mégsem akar republikánus elnökjelölt lenni.     

Trump egyébként az MSNBC-ben bejelentette, hogy a következő elnökjelölt-aspiránsi tévévitán - amely hétfőn lesz - nem vesz részt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?