Trump azzal viccelődött, hogy Amerikában is örökös elnökség kellene

trump
Washington |

Méltatta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, amiért Kína örökös elnöke akar lenni; viccelődve arra is utalást tett, hogy egyszer majd az Egyesült Államokban is be kéne vezetni ezt a rendszert.

Donald Trump szavait a CNN idézte. A hírtelevízió birtokába került a hangfelvétel Trump beszédéről, amely szombaton hangzott el a politikus floridai nyaralójában zárt ajtók mögött tartott republikánus adománygyűjtő ebéden. 

"Ő (Hszi Csin-ping) most életre szólóan elnök, elnök egy életre. És ő nagyszerű" - hangoztatta Trump, akinek szavait a hangfelvételből ítélve hangos nevetéssel fogadta a hallgatóság.

"Nézzék csak, neki sikerült ezt megtennie. Azt hiszem, ez nagyszerű. Egyszer talán majd nekünk is meg kell próbálkozni ezzel" - tette hozzá viccelődve Trump, és "nagyszerű úriembernek", az elmúlt száz év legerősebb kínai elnökének nevezte Hszi Csin-pinget. Megjegyezte, hogy Hszi "iszonyatosan jól" bánt vele a novemberi pekingi látogatása idején. 

 Az Egyesült Államokban az első elnök, George Washington példája nyomán az volt a hagyomány, hogy a mindenkori elnök csak egyszer indult újra a választáson, bár az alkotmányban erre vonatkozó korlátozás nem volt. Egyetlen kivétel volt, Franklin Roosevelt, akit négyszer választottak meg elnöknek, először 1932-ben. Az Egyesült Államokban 1951 lépett hatályba a 22-ik alkotmánymódosítás, amely kimondta, hogy egy személy csak kétszer választható elnökké. 

Kínában jelen pillanatban ugyanez a helyzet: az alkotmány két ciklusban korlátozza az elnöki hatalomgyakorlást egy személy számára. A korlátozást azért foglalták az alkotmányba, hogy elkerüljék a tartós egyszemélyi uralmat, az államalapító Mao Ce-tung idejére (1949-1976) jellemző belharcokat, és előnyben részesítsék a kollektív vezetést. A Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottsága azonban február végén kezdeményezte, hogy töröljék az alkotmányból ezt a korlátozást. A kínai parlament ülésszaka hétfőn kezdődik, és várhatóan megszavazzák a párt javaslatát.

Hszi Csin-ping évtizedek óta a legnagyobb hatalmú vezető, pártfőtitkári tisztségét tavaly október végén erősítették meg a KKP kongresszusán. Hszi már a kongresszus előtt nekilátott tekintélyének megszilárdításához, riválisainak háttérbe szorításához, megalapozva az utat programjának megvalósításához, a szigorúbb állami ellenőrzés és az erőteljesebb diplomácia megteremtéséhez. A program része volt az is, hogy teoretikus kérdésekkel kapcsolatos gondolatait a kongresszuson beillesztették a párt alkotmányába, illetve az, hogy tovább erősödjön személyének kultusza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?