Törvénytervezet Franciaországban a dzsihadisták toborzása ellen

Párizs |

<p>Törvénytervezetet nyújtanak be hétfőn a francia parlamentben annak akadályozására, hogy az országban élők csatlakozzanak a szíriai vagy az iraki dzsihadista szervezetekhez. A belügyminiszter eközben azt közölte egy vasárnap megjelent lapinterjújában, hogy 930, Franciaországban élő embernek van köze a szíriai vagy az iraki dzsihádhoz.</p>

Európában feltehetőleg Franciaországból mentek el a legtöbben a két arab ország valamelyikébe, hogy csatlakozzanak valamely szélsőséges szervezethez. A francia hatóságokat elsősorban az aggasztja, hogy ha ezek az emberek visszatérnek Franciaországba, akkor ott esetleg terrorista támadásokat követnek el. 

Bernard Cazeneuve belügyminiszter a Le Journal du Dimanche-nak nyilatkozva elmondta: a szóban forgó 930 francia állampolgár vagy Franciaországban élő külföldi közül jelenleg 350 van Irakban vagy Szíriában, és közülük 60 nő. További 180-an már visszatértek Szíriából, 170-en pedig elindultak oda. A hatóságok szerint 230 azok száma, akik jelezték szándékukat, hogy mennének. 

Ez utóbbit abból lehet tudni, hogy a hatóságok létrehoztak egy telefonvonalat, amelyen bárki jelentheti, ha úgy tudja, valamely családtagja dzsihadistának készül. A miniszter szerint a telefonszámra 350 jelzés érkezett, és a "feljelentettek" közül 70-et sikerült megakadályozni az ország elhagyásában. A "feljelentettek" között 80 kiskorú és 150 nő volt.

Harminchat olyan franciaországi személy van, aki meghalt a szíriai vagy az iraki harcokban - tette hozzá Cazeneuve. Arra a kérdésre, hogy mi a szándékuk azoknak, akik visszatértek, a politikus azt mondta: egyesek készek újra odamenni, mások megundorodtak az erőszaktól, és már nem mennének. "Ismét mások azt mondták, hogy visszamennének humanitárius segítségnyújtás céljából, de tudjuk róluk, hogy harcoltak a dzsihadisták oldalán" - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?