Törökországban többen meghaltak egy öngyilkos merényletben

Isztambul |

<p>Tovább emelkedett, harmincra a Törökország délkeleti részén lévő Gaziantepben, egy lakodalomban szombat este elkövetett merénylet halálos áldozatainak a száma.</p>

Az adatot egy közleményben később megerősítette Recep Tayyip Erdogan török államfő, aki szerint "valószínűleg" az Iszlám Állam embere volt a tettes. Az elnök azonban rögtön azt is hangsúlyozta, hogy "nincs semmilyen különbség a július 15-i puccskísérlet szervezői, a (független kurd államért fegyverrel harcoló) Kurdisztáni Munkáspárt és az Iszlám Állam között".

A lakodalmi vendégek közül 94-en sebesültek meg. Korábban nyolc halottról és 60 sebesültről szóltak a hírek. A tettesek kilétét még csak találgatják. Mehmet Simsek miniszterelnök-helyettes szerint öngyilkos merénylő követte el a robbantást. Egy kurd parlamenti képviselő azt közölte, hogy kurdok tartottak lakodalmat. Ezt egy közleményben megerősítette a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) is.

A török médiahatóság ideiglenesen hírzárlatot rendelt el, hogy "a feltételezések ne zavarják a nyomozást". Ez alól a hivatalos közlemények kivételt élveznek.

Gaziantep mintegy 50 kilométerre van a szíriai határtól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?