Törökország szankciókkal fenyegeti Hollandiát

Rotterdam |

<p>Ömer Celik európai uniós ügyekért felelős török miniszter hétfőn szankciókkal fenyegette meg Hollandiát a török minisztereket Rotterdamban ért korlátozások és a török tüntetőkkel szembeni bánásmód miatt.&nbsp;&nbsp;Mark Rutte holland miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy Hága nem tárgyal Ankarával, ameddig a török kormány fenyegetőzik.</p>

Törökországnak újra kell értékelnie az EU-val tavaly március 18-án kötött menekültügyi egyezményt, annak is különösen azt a pontját, amely a szárazföldi határátlépésekre vonatkozik - közölte az Anadolu török állami hírügynökség Celikre hivatkozva. Hangsúlyozta: a paktumnak köszönhetően az Égei-tengeren zajló, sokszor halálos áldozatokat követelő menekülthullámnak sikerült elejét venni és Törökország bizonyos értelemben megmentette az emberiség becsületét.

A tárcavezető szerint az unió nem tartotta magát az egyezményhez, Törökországnak pedig nincs kötelezettsége az EU felé.

"Hollandia megadta magát a szélsőjobboldalnak"

Celik hétfőn korábban kijelentette, biztos, hogy lesznek Hollandiát érintő török szankciók. Sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: "Hollandia megadta magát a szélsőjobboldalnak. Válság előtt állunk. A holland bevándorlásellenes Szabadságpárt (PVV) elnöke, Geert Wilders dzsámik bezárásáról és kitoloncolásokról beszél. Napjaink fasizmusa a kulturális felsőbbrendűséget hirdető megközelítésből ered. Ez fenyegeti Európát, a probléma megoldásában nagy munka vár az unióra".

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"268779","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"480","title":"Geert Wilders","typeof":"foaf:Image","width":"278"}}]]

Az utóbbi két napban harmadszor kérették be hétfőn a holland ügyvivőt a török külügyminisztériumba a török minisztereket - jelentette az Anadolu a török külügyminisztériumra hivatkozva.

A tárca közölte az ügyvivővel, hogy a török miniszterekkel szembeni bánásmód nem felel meg a diplomáciai udvariasság alapelveinek, és sérti a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezményt. A külügyminisztérium tudatta, hogy a történteket határozottan elítéli, és hivatalos, írott bocsánatkérést vár Hollandiától az eset miatt.

Az iszlámgyűlölet örvénye

Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes üzletemberek előtt hétfőn Isztambulban arról beszélt, hogy a török-holland diplomáciai konfliktusban Hága elérkezik majd ahhoz a ponthoz, hogy bocsánatkérésre kényszerül. A politikus jelezte: Törökország a szükséges választ adja a holland bánásmódra. Kurtulmus felszólalásában kifejtette: Európát nem várja jobb jövő. Aggódunk érte. A hasonló európai történések az elmúlt 5-6 évben teret nyerő szélsőjobboldal, neofasizmus és neonácizmus "lábnyoma". Kurtulmus figyelmeztetett: ha Európát elragadja a szélsőséges rasszizmus, az idegen- és iszlámgyűlölet, valamint a Törökország-ellenesség "örvénye", néhány év múlva a mérsékelt politikusok képtelenek lesznek saját választási kampányt tartani.

Amíg fenyegetőznek, nem tárgyalunk

Ameddig a török kormány fenyegetőzik, nem tárgyalunk Ankarával - jelentette ki Mark Rutte holland miniszterelnök Rotterdamban tartott sajtótájékoztatóján.

Rutte elmondta, ahogy Törökország büszke ország, Hollandia is az, ezért fenyegetések nyomása alatt nem fog tárgyalóasztalhoz ülni. 

Úgy vélekedett ugyanakkor, hogy Törökország nem kíván beavatkozni a holland választásokba. A Hollandiában élő törökök holland és nem török állampolgárok - tette hozzá.

Rutte azt kérte a szavazóktól, voksaikkal járuljanak hozzá ahhoz, hogy Hollandia legyen az első ország Európában, amely véget vet a "rossz populizmus trendjének".

Hollandiában szerdán parlamenti választásokat tartanak. A kampány egyik központi témája a holland identitás kérdése, valamint az állam viszonyulása a bevándorlókhoz és az iszlámhoz. Mark Rutte kormányfő pártjának legfőbb riválisa a PVV.

Merkel a hollandok oldalán áll

Támogatásáról és szolidaritásáról biztosította Angela Merkel német kancellár a holland kormányt az ankarai vezetéssel kialakult vitában.

Angela Merkel Münchenben tett nyilatkozatában teljességgel elfogadhatatlannak minősítette, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő "náci maradványnak" nevezte a holland kormányt, amiért megakadályozta török miniszterek kampányrendezvényeit.

Az összehasonlítás a nácizmussal mindig félrevezető és egyáltalán nem helyénvaló - szögezte le a német kancellár.

Előzőleg Berlinben Steffen Seibert kormányszóvivő tájékoztatóján kiemelte: a német kormánynak nem feladata értékelni a holland kormány intézkedéseit, "azt azonban a holland népet és kormányát Törökországból érő mértéktelen kijelentésekre tekintettel világossá kell tennünk, hogy szolidaritást vállalunk Hollandiával".

Az EU felszólította Törökországot, hogy tartózkodjon a túlzó kijelentésektől és az olyan lépésektől, amelyek Brüsszel szerint súlyosbíthatják az amúgy is feszültségekkel terhes helyzetet.

HOROGKERESZT ÉS "NÁCI KUTYÁK" URALJÁK A TÖRÖK SAJTÓT

A Hollandia és Törökország közötti diplomáciai vitát az okozta, hogy Hága először a Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert Hollandiába szállító repülőgép leszállási engedélyét vonta vissza szombaton, majd Fatma Betül Sayan Kaya török családügyi miniszter Németországból érkezett gépkocsikonvoját tartóztatták fel a rotterdami török konzulátusnál. A minisztert nem engedték a külképviselethez, hanem visszafordították a német határ felé. Mindkét török miniszter az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazással kapcsolatos kampányrendezvényen szeretett volna részt venni.

Rutte nem hajlandó bocsánatkérésre 

Vasárnapra virradó éjszaka a rotterdami török konzulátusnál kisebb csetepaté volt. A tüntetők üvegekkel és kövekkel hajigálták a rendőröket. A tiltakozó csoportot vízágyúval sikerült feloszlatni, legalább 7-en megsérültek, 12 embert pedig őrizetbe vettek.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"268780","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 400px;","title":"Rendőrkutya harap Rotterdamban a török minisztereket sújtó beutazási tilalom ellen tüntetők egyikének a lábába","typeof":"foaf:Image"}}]]

Mark Rutte holland miniszterelnök vasárnap hangsúlyozta, hogy a viszály "lehűtésére" törekszik, de bocsánatkérésre nem hajlandó. Erdogan ugyanakkor kijelentette, hogy Hollandia meg fogja fizetni az árát annak, hogy kárt okozott a holland-török kapcsolatoknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?