Törökország nemzetközi vizsgálatot kér a halálesetek kivizsgálására

Ankara |

Törökország nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását kérte szerdán a Gázai övezetbe tartó önkéntes segélyflottilla elleni izraeli támadás során történt halálesetek körülményeinek kiderítésére.

A török külügyminiszter bejelentette: Izrael hozzájárult, hogy elengedik az összecsapásban érintett összes török állampolgárt. Ahmet Davutoglu közölte: szerda este 210 törököt szállítanak haza török repülőgépekkel. Hozzátette: Izrael megígérte, hogy egyetlen török tiltakozót sem állítanak bíróság elé. "Világosan közöltük, hogy felülvizsgáljuk az Izraellel fenntartott kapcsolatainkat, ha a nap végéig nem engedik el a törököket" - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy valamennyi külföldi állampolgárt elengedik. A többek között mintegy 400 török állampolgárt szállító hajók elleni izraeli támadás miatt, amelyben kilencen meghaltak, köztük négy török, súlyosan megromlott a két ország viszonya. Törökország hazarendelte tel-avivi nagykövetét, és lemondott három közös hadgyakorlatot. "Senkinek sincs joga nemzetközi vizeken elrabolt embereket fogva tartani" - mondta sajtótájékoztatóján Davutoglu. A különböző közzétett adatok miatt egyelőre nem tudni, pontosan hány török állampolgár vett részt a Gázai övezeti blokád megtörésére készülő akcióban. Izrael és Egyiptom 2007 júniusa, a Hamász palesztin mozgalom gázai hatalomra kerülése óta szárazföldi blokád alatt tartja az övezetet, ahol a másfél milliós lakosság egyebek mellett víz- és gyógyszerhiánnyal küszködik. A külügyminiszter elmondta még, hogy két súlyos sebesült török állampolgár török orvos felügyelete mellett izraeli kórházban marad.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?