Tömegesen próbáltak átjutni migránsok a Csatorna-alagúton

London |

<p>Tömegesen próbáltak illegálisan átjutni a Csatorna-alagúton Angliába a francia oldalon várakozó migránsok keddre virradóra, és ez még este is fennakadásokat okozott a forgalomban.</p>

A vasúti alagutat működtető Eurotunnel társaság kedd esti közleménye szerint előző éjjel mintegy kétezren akartak behatolni az alagút calais-i termináljára, hogy onnan valahogy átjussanak Folkestone-ba, az angliai fogadóállomásra.     A Eurotunnel szóvivője a BBC-nek elmondta: ez volt az eddigi legnagyobb ilyen jellegű illegális átkelési kísérlet.     Calais közelében több ezer migráns gyűlt össze, és kétségbeesett átkelési kísérleteik miatt most már szinte napi rendszerességgel fordulnak elő fennakadások az utas- és a teherforgalomban.     Ezek az átkelési próbálkozások az utóbbi időben többször is a bevándorlók halálával végződtek; brit sajtóbeszámolók szerint előfordult, hogy egyesek 150 kilométeres sebességgel haladó vonatokra próbáltak felugrani.     Theresa May brit belügyminiszter kedd este a BBC-nek elmondta: kedden tárgyalt francia kollégájával, Bernhard Cazeneuve-vel, és megállapodtak abban, hogy a két ország hatóságai fokozzák együttműködésüket a migránsok visszajuttatására kiindulási országaikba.     Theresa May szerint "meg kell törni azt az automatizmust", hogy aki átkel a Földközi-tengeren, az Európában maradhat.     Hozzátette: London és Párizs együttműködik azoknak az embercsempész bűnszervezeteknek a felderítésében is, amelyek anyagi hasznot húznak a veszélyes útnak nekivágó tömegek nyomorúságából.     A brit alsóház belügyi bizottságának elnöke a minap a BBC-nek nyilatkozva kijelentette, hogy már nem Görögország, hanem az illegális bevándorlás a legsúlyosabb válság az Európai Unióban.     Keith Vaz szerint a franciaországi Calais-ban ezrével várakozó bevándorlók azért akarnak Nagy-Britanniába jutni, mert úgy tudják, hogy ott könnyen vállalhatnak illegálisan munkát.     A munkáspárti politikus szerint azonban Nagy-Britannia "nagyon világos" üzenete az, hogy az illegális bevándorolókat megállítják és kitoloncolják, az őket alkalmazók ellen pedig büntetőeljárás indul.     A konzervatív párti brit kormány már a májusi parlamenti választások után bejelentette, hogy bűncselekménnyé kívánja nyilvánítani a jogcím nélküli bevándorlók illegális nagy-britanniai munkavégzését. A nekik folyósított bér a benyújtott törvénytervezet alapján bűncselekményből származó jövedelemnek minősül, és a brit hatóságok ennek alapján lefoglalhatják e jövedelmeket.     A brit belügyminisztérium legfrissebb statisztikája szerint 2015 első felében 19 ezer illegális határátlépést sikerült megakadályozni csak a Csatornán keresztül, kétszer annyit, mint a tavalyi év azonos időszakában.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?