Tőkés második rendszerváltozást akar

Kolozsvár |

<p>Tőkés László szerint egy második rendszerváltozásra van szükség Romániában. A 24 évvel ezelőtti romániai forradalom szikráját kipattantó egykori temesvári lelkész az évforduló kapcsán hétfőn kiadott nyilatkozatában kijelentette, a december 15-i temesvári zarándoklat után politikai értelemben is vissza kell nyúlni Temesvárhoz.</p>

"Az ott elkezdődött rendszerváltozást kell folytatnunk, vagy - a 2010. évi magyarországi mintát követve - egy második rendszerváltozásra van szükségünk" - fogalmazott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
   

Tőkés László szerint mind országos szinten, mind kisebbségi magyar viszonylatban, mind egyházpolitikai téren ki kell teljesíteni a rendszerváltozást "az emberi és a nemzeti méltóság, az emberi és a közösségi jogok, a vallási és egyházi szabadság, a demokrácia és a jogállamiság európai követelményeinek megfelelően".
   

Amint a volt püspök nyomatékosította, magyar vonatkozásban az autonómia kivívása jelentheti a tényleges rendszerváltozást, egyházi téren pedig a hatalomtól való függetlenség elérése lehet a cél.
   

Tőkés László az évfordulós nyilatkozatában  több példával támasztotta alá azt a meggyőződését, hogy nem történt valódi rendszerváltozás Romániában. "Akkor és most is a külföldről pénzelt hazaárulás, valamint a hortizmus rágalmával kellett szembenéznem. Akkor is a magyarságot és a románságot próbálták egymás ellen kijátszani - és azóta is a magyar kártya bizonyul Romániában a leghatékonyabb politikai fegyvernek" - állapította meg Tőkés László.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?