Többségi kormány kell

Marosvásárhely. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a választások után nyitott marad, és mindent megtesz azért, hogy politikai egysége megmaradjon – Markó Béla, az RMDSZ elnöke és államfőjelöltje.

Marosvásárhely. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a választások után nyitott marad, és mindent megtesz azért, hogy politikai egysége megmaradjon – Markó Béla, az RMDSZ elnöke és államfőjelöltje. Az RMDSZ Marosvásárhelyen berendezett választási központjában nagy örömmel és pezsgőbontással fogadták az urnazárás után közzétett exit poll eredményeket. Markó nagy sikernek nevezte, hogy több hónapos megosztási kísérletek után az erdélyi magyarság végül a politikai egység mellett foglalt állást. Az RMDSZ azok irányába is nyitott marad, akik nem szavaztak a szervezetre, de a szavazatarány azt bizonyítja, hogy a magyarság elsöprő többsége az RMDSZ-re adta voksát – mondta Markó. A politikus kijelentette: a sikerhez mindenképpen hozzájárult, hogy az RMDSZ nagyon erős kampányt folytatott az elmúlt hetekben. „Köszönettel tartozom az erdélyi magyar értelmiségieknek, az egyházaknak, a civil és ifjúsági szervezeteknek, amelyek ebben az időszakban állást foglaltak az RMDSZ ügye mellett” – mondta Markó. Az RMDSZ által meghirdetetett nyitottság nem pusztán a kampány időszakára szólt – mondta Markó, leszögezve: „Hajlandóak vagyunk mindenkivel együtt gondolkodni, aki az RMDSZ-en belül keresi politikai jövőjét.” Emlékeztetett arra, hogy Románia jövendő parlamentjében az RMDSZ szeretné megvalósítani programjának három fő célkitűzését: az integrációt, az autonómiát és a jólétet.

A következő napok nehéz munkával telnek el – mondta a politikus –, mivel megkezdődnek a tárgyalások a lehetséges együttműködésről vagy koalícióról, ezenkívül az RMDSZ-nek el kell döntenie, hogy az elnökválasztás második fordulójában kit támogat. Az RMDSZ Operatív Tanácsa ma ülésezik, és valószínűleg azon a fórumon döntik el, kit támogatnak a második fordulóban. Markó leszögezte: az RMDSZ nem szövetkezik azokkal, akik akár közvetett módon is együttműködnek a Nagy-Románia Párttal.

Elméletileg az RMDSZ döntheti el, hogy a második forduló után melyik politikai alakulat alkothat kormányt, ismerte el később Markó Béla. – Ha egy mód van rá, nem megyünk bele kisebbségi kormányzásba” – nyilatkozta Markó, mert az EU-csatlakozás küszöbén fontos döntéseket kell hozni, ezért stabil kormányzatra és törvényhozási többségre van szükség. A pártok programjai döntik el, hogy végül melyik szövetséghez, a PNL-PD, vagy a PUR-PSD szövetség felkérését fogadja el az RMDSZ. Markó elismerte, hogy a két szemben álló politikai párt programja nem sokban különbözik egymástól. Még egyik féllel sem került sor konkrét tárgyalásokra, de már mindkét pártalakulattal felvették a kapcsolatot. A tárgyalások csak a végeredmény ismeretében kezdődnek – tette hozzá Markó. (mti, transi)

„Leckét érdemelt volna az RMDSZ”

Nem tartja „túl fényesnek” az RMDSZ eredményét Nagy Pál, a Magyar Polgári Szövetség ügyvezető elnöke. Bár a Népi Akció listáin induló MPSZ-es jelöltek részeredményeiről még mindig nem tudni semmit, Nagy Pál igazából az RMDSZ által kapott szavazatokon méri le döntésük sikerességét. – Igazából nem az a kérdés, hogy megérte-e, mert ha az ember hisz valamiben, akkor nem az a fő elv, hogy megéri-e vagy sem. Ilyen szempontból pedig akkor is megérte volna indulni, ha 10%-ot kapott volna az RMDSZ – véli a Polgári Szövetség ügyvezető elnöke. „Ennek ellenére jólesett volna, ha megkapja a leckét az RMDSZ” – mondta Nagy Pál. (transi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?