Több mint 64 ezer palesztin hagyta el a Gázai övezetet a harcok kirobbanása óta

izraeli-palesztin konfliktus

Több mint 64 ezer, második útlevéllel is rendelkező palesztin hagyta el a Gázai övezetet a harcok kirobbanása óta – közölte csütörtökön a kormányközeli al-Kahira egyiptomi hírtelevízió.

Az ENSZ adatai szerint ez mindössze töredéke a palesztinok lakta térségben otthonaikból menekülni kényszerült embereknek. A Gázai övezet lakosságának több mint 80 százaléka, csaknem 1,9 millió ember volt kénytelen elhagyni otthonát a harcok miatt.

Tavaly november elején nyílt első ízben lehetősége a második útlevéllel rendelkező palesztinoknak, illetve a külföldieknek az október 7-i terrortámadás nyomán Izrael által blokád alá fogott Gázai övezet elhagyására.

Egyes palesztinok fejenként akár 10 ezer dollárt is kifizetnek úgynevezett közvetítőknek, hogy a rafahi határátkelőn keresztül Egyiptomba menekülhessenek a Gázai övezetet sújtó harcok, fedélnélküliség és éhínség elől. A határt szigorúan ellenőrzi Egyiptom közösen Izraellel.

Rijád Manszúr palesztin ENSZ-nagykövet nemrég úgy fogalmazott, hogy a palesztinoknak három lehetőségük maradt a háború közepette: halál, kivándorlás, vagy a behódolás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?