Tízezrek éltették Kim Dzsong Unt a pártkongresszus végén

Phenjan |

<p>Tízezrek vonultak fel kedden Phenjan központjában, ünnepelve a Koreai Munkapárt aznap lezárult kongresszusát, amelyen a küldöttek hivatalosan is jóváhagyták az ország gazdasági és nukleáris erejének fejlesztését célzó politikát.</p>

Az ünneplő tömeg az államalapítóról elnevezett Kim Ir Szen téren gyűlt össze, ahol a fiatal vezető, Kim Dzsong Un a kormánypárt többi magas rangú tagjával együtt egy erkélyről figyelte az eseményeket.

Az egybegyűltekhez a 88 éves Kim Jong Nam házelnök intézett beszédet, amelyben dicshimnuszokat zengett a Kim-dinasztiáról, méltatta az ország gazdasági és katonai fejlődését. A beszéd alatt áhítattal tapsoltak az emberek a párt szimbólumával - sarló, kalapács és ecset -, valamint propagandaüzeneteket tartalmazó plakátokkal feldíszített téren.

Ezután nagyszabású felvonulás vette kezdetét, a résztvevők a Kim-dinasztia volt vezetőinek miniatürizált szobrait, valamint Kim Dzsong Unt és politikáját méltató feliratokat tartottak a kezükben. Az esemény végén a 33 éves Kim - akit a 36 év után először megtartott kongresszuson pártelnöki tisztséggel ruháztak fel, megerősítve ezzel pozícióját a tömörülés élén - az emelvényről integetett a tömegnek. Az észak-koreai vezető eddig a tömörülés első titkára volt.

A pártkongresszust lezáró rendezvényt a KCTV állami televízió élőben közvetítette.

Az 1980 óta először megrendezett észak-koreai pártkongresszus hivatalosan is "jóváhagyta" Kim Dzsong Unnak az önvédelmi nukleáris erő fejlesztését célzó politikát. A világtól elszigetelt Észak-Korea januárban egy kísérleti atomrobbantást, majd több rakétakísérletet is végrehajtott, amire válaszul az ENSZ Biztonsági Tanácsa minden korábbinál szigorúbb büntetőintézkedéseket rendelt el Phenjannal szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?