Tiszteletben tartja Wyclef Jean, hogy nem indulhat a haiti elnöki posztért

Port-au-Prince |

<p>Tiszteletben tartja Wyclef Jean haiti születésű amerikai rapzenész a szigetország választási bizottságának döntését, miszerint nem indulhat jelöltként a novemberi elnökválasztáson.</p>

A választási bizottság azzal a kifogással utasította el pénteken a világhírű rapzenész felvételét a jelöltlistára, hogy Jean az elnökválasztást megelőzően nem élt öt egymást követő éven át az országban.
A januárban súlyos földrengés sújtotta Haitin november 28-án választják meg René Préval utódját. Az államfő két hivatali időt töltött ki, így nem indulhat újra.
A 40 éves Wyclef Jean bejelentése arról, hogy ringbe száll a világ egyik legszegényebb országának vezetéséért, mindenit lázba hozott. A rapsztár ugyanis olyan népszerű hazájában, hogy a hatóságok egyenesen utcai zavargásoktól tartottak a nemleges döntés miatt. Bírálói ugyanakkor Jean szemére vetették, hogy nincsenek politikai tapasztalatai.
A zenész kilencéves koráig élt a szigeten, majd családjával az Egyesült Államokba költözött. Haiti megsegítésén pár évvel ezelőtt kezdett dolgozni, karitatív szervezetet hozott létre.
"Kemény néhány hét volt, most nem akarok mást, mint családommal lenni és pihenni - nyilatkozta szombaton Jean az AP amerikai hírügynökségnek. Közleményében pedig jelezte, tiszteletben tartja a döntést, bár nem ért egyet azzal. "Arról is biztosítani kívánom honfitársaimat, hogy folytatom a munkát Haiti újjászületéséért, annak ellenére, hogy a választási bizottság úgy döntött, nem vagyok haiti lakos, a haza ott van, ahová a szív húz, és az én szívem mindig Haitihoz húz" - írta.
Haiti még mindig szenved a januári földrengés következményeitől. A természeti katasztrófa 300 ezer ember halálát okozta, a fővárosban még most is több mint 1,5 millióan élnek otthon nélkül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?