Theresa May nagyon jó kereskedelmi megállapodásra számít az EU-val

London |

<p>Theresa May brit miniszterelnök vasárnap kijelentette, hogy &quot;nagyon jó&quot; kereskedelmi megállapodásra számít az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése után. A brit kormányfő megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, hogy a jövő hét végén Washingtonban találkozik Trumppal.</p>

A BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában a kormányfőt  kérdezték arról is, hogy miként vélekedik azokról a kijelentésekről, amelyeket Donald Trump amerikai elnök korábban a nőkről tett. Theresa May közölte: "félelem nélkül" meg fogja mondani az amerikai elnöknek, ha valamit elfogadhatatlannak talál.         

Az EU-val folytatandó kilépési tárgyalásokról szólva Theresa May azt mondta: mindenképpen arra számít, hogy London nagyon jó kereskedelmi egyezségre jut majd az unióval, mindenekelőtt azért, mert ez lenne a jó megoldás az Európai Unió számára is. Hozzátette: olyan megállapodásra törekszik, amely a lehetséges legnagyobb mértékű hozzáférést biztosítja a brit áru- és szolgáltatásexportőr cégeknek az unió egységes belső piacához, és lehetővé teszi azt is, hogy a brit vállalatok közvetlenül tevékenykedhessenek ezen a piacon.

May a hét elején, a brit kormány Brexit-tárgyalási célkitűzéseit ismertető beszédében kizárta annak lehetőségét, hogy Nagy-Britannia az EU egységes belső piacának tagja maradjon uniós tagságának megszűnése után. A brit miniszterelnök érvelése szerint ugyanis ehhez Nagy-Britanniának olyan feltételeket kellene teljesítenie, mintha nem is lépett volna ki az EU-ból.         

A beszédben Theresa May hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy London átfogó szabadkereskedelmi megállapodást kíván elérni az EU-val a kilépési tárgyalásokon.

A vasárnapi BBC-műsorban a brit kormányfő ugyanakkor  leszögezte, hogy rossz megállapodást nem fog aláírni az EU-val. A szabadkereskedelmi megállapodás lehetséges alternatíváira vonatkozó kérdésre May részletek nélkül csak annyit mondott, hogy a brit kormány valóban tanulmányoz alternatív lehetőségeket, azzal a céllal, hogy a brit gazdaság megőrizhesse versenyképességét.

Theresa May a hét elején mondott beszédében is kitért arra a lehetőségre, hogy esetleg nem születik kereskedelmi megállapodás az EU-val. Ebben az esetben szavai szerint a brit kormánynak jogában áll majd versenyképes adókulcsokat megállapítani, és olyan egyéb szakpolitikai intézkedéseket hozni, amelyekkel Nagy-Britanniába lehet csábítani a világ legnagyobb befektetési társaságait.

A vasárnapi BBC-műsorban May nem válaszolt érdemben arra a felvetésre, hogy egyes értelmezések szerint a brit kormány ezzel adóparadicsommá alakítaná át Nagy-Britanniát.

A kormányfő megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, hogy a jövő héten az Egyesült Államokban utazik, és pénteken találkozik az amerikai elnökkel a Fehér Házban. Arra a kérdésre, hogy a megbszéléseken felveti-e Trump sokat bírált kijelentéseit a nőkről, Theresa May felidézte, hogy ő már korábban is nyilvánosan elfogadhatatlannak minősítette az amerikai elnök "egyes megnyilvánulásait", és ezután sem fél majd megmondani Trumpnak, ha valamint elfogadhatatlannak talál. Erre éppen a két ország különleges kapcsolatrendszere ad lehetőséget - tette hozzá. 

Trump beiktatási beszédéről, amelynek visszatérő eleme volt az "America first" - Amerika mindenekelőtt - jelszó, a brit kormányfő azt mondta: a világ bármely kormánya, így a brit kormány is arra törekszik, hogy politikájában saját országának érdekeit helyezze előtérbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?