Terrortámadásra készülhetett az elfogott két dzsihadista

Madrid |

<p>Spanyolországban készülhetett terrorcselekmény elkövetésére két dzsihadista terrorista, akiket kedden hajnalban vettek őrizetbe a rendőrök az észak-afrikai spanyol bszögellés, Ceuta területén - közölte a spanyol belügyminisztérium kedden.</p>

A hatóságok feltételezése szerint egy terrorista sejthez tartoznak, amelynek négy másik tagját, két marokkói eredetű testvérpárt, januárban tartóztattak le szintén Ceutában. Ők öngyilkos merényletre készültek.

Tavaly a spanyol és marokkói rendőrök összesen 40 dzsihadista terroristát fogtak el, mindannyian azt tervezték, hogy a Közel-Keletre utaznak és bekapcsolódnak az ott dúló harcokban. Az idén letartóztatott hat ember viszont mind spanyol területen akart terrorcselekményt végrehajtani. 

Spanyolországban a terrorizmus elleni biztonsági készültség szintje a hat fokozatú skálán jelenleg hármas, amelyet a párizsi Charlie Hebdo című lap szerkesztőségében elkövetett januári vérengzés után rendeltek el. Ez azt jelenti, hogy az utcákon és a fontos intézményeknél több a rendőr mint korábban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?