Terrorfenyegetés miatt bezárták az iskolákat Los Angelesben

Los Angeles |

<p>Terrorfenyegetés miatt bezárták kedden az iskolákat Los Angelesben - jelentette be a város vezető oktatási illetékese.</p>

Az intézkedés több mint ezer iskolát és mintegy 640 ezer általános és középiskolás tanulót érint az oktatási körzetben. A szülőket arra kérték, hogy tartsák otthon a gyerekeiket.     Ramon Cortines egy sajtótájékoztatón elmondta: az iskolák biztonságáért felelős rendőri szervezet egyik vezetője reggel öt órakor értesítette, hogy nem egy, hanem több iskolát is veszély fenyeget a városban. Mint mondta, befolyásolta a döntésben a december 2-i, 14 halálos áldozatot követelő merénylet a közeli San Bernardinóban.    A fenyegetés komolyságát a városi rendőrség és a Szövetségi Nyomozó Iroda(FBI) is vizsgálja, de részleteket nem közöltek. A The Los Angeles Times című lap rendőri forrásokból úgy tudja, hogy valaki telefonon robbantásos merénylettel fenyegetőzött, és a rendőrség ezt szavahihetőnek minősítette.    Az iskolák mindaddig zárva maradnak, amíg meg nem bizonyosodnak a biztonságukról - mondta Steve Zipperman, az iskolai rendőrség vezetője.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?