Templomból loptak, ajándékokat vittek el

Szombathely |

<p>Bár mondják, olyankor a tolvaj is magába száll, a Szenteste sem múlhatott el bűncselekmény nélkül.</p>

A magyarországi, Vas megyei Táplánszentkereszten december 24-én - kihasználva, hogy a lakók az éjféli misén vettek részt - ismeretlenek behatoltak egy családi házba, és eltulajdonították a karácsonyra kapott ajándékokat.
Erről Gábriel Gábor, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese tájékoztatta az Új Szó Online-t.
Nem ez volt az egyetlen karácsonyi bűneset a megyében. December 25-én reggel észlelték, hogy ismeretlen az éjszaka folyamán betört a nardai templomba. Az elkövető a sekrestye ajtaját befeszítette, a templomban kutatott forgatott, de nem tulajdonított el semmit. A rongálási kár mintegy 20 ezer forint
Ismeretlen személyek szombatról vasárnapra virradó éjjel betörtek egy szombathelyi templomba, ahol felfeszítették a perselyeket, és azokból a pénzt eltulajdonították, illetve felfeszítették a sekrestye ajtaját, ahonnan szintén pénzt tulajdonítottak el. A lopással okozott kár meghaladja a 300 ezer forintot, a rongálással okozott kár 5000 forint.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?