Tarka Magyar: mintegy kétezren indultak el az Erzsébet térről

Budapest |

<p>Mintegy kétezer ember gyűlt össze a budapesti Erzsébet téren az Összefogás az Erőszak Ellen Mozgalom Tarka Magyar! elnevezésű rendezvénye kezdetén, nem sokkal négy óra előtt szombaton.</p>

A tömeg négy óra után néhány perccel indult el az Andrássy úton a Hősök tere felé, a demonstrálók elöl egy transzparenst visznek "Tarka Magyar! Erőszak és kirekesztés mentes Magyarországot!" felirattal. Bódis Kriszta, a demonstrációt szervező mozgalom szóvivője a résztvevőkhöz intézett beszédében elmondta: a magyar politika is felelős az országban tapasztalható kirekesztő és szélsőséges magatartás miatt. Hangsúlyozta: a politikusok feladata, hogy megfelelő törvényi szabályozást alkossanak a demokrácia védelmében.
A szóvivő emlékeztetett arra, hogy felvonulásukkal a magyar alkotmány mellett tesznek hitet, azt akarják kifejezni, hogy az emberi jogokat tiszteletben tartó országban akarnak élni. A rendőrök kordonnal zárták le az Erzsébet tér körül a forgalmat, a demonstráció helyszíne fölött helikopter köröz. A Nyugati pályaudvar és a Blaha Lujza tér között nem jár a 4-es, 6-os villamos, illetve a Nyugati tér és a Moszkva tér között pótló buszok szállítják az utasokat este nyolc óráig.
A felvonulás megkezdése előtt néhány árpádsávos zászlót lobogtató ember megpróbált csatlakozni a rendezvényhez, de a szervezők felhívták a figyelmüket arra: csak az árpádsávos zászló kint hagyásával jöhetnek be az esemény helyszínére. Miután ezt megtagadták, a rendezők felszólították őket, hogy hagyják el az Erzsébet tér lezárt részét.
A Hősök terénél jelentős a rendőri készültség. A Szépművészeti Múzeum előtt már áll a színpad. A kisföldalatti este nyolc óráig nem közlekedik. Az Andrássy út mellékutcáiban a bekötőutaknál rendőrök és járőrautók várakoznak, az Oktogonnál, a Kodály köröndnél, valamint a Hősök terén a rendőrök igazoltatnak. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?