Tanácskoznak az EU környezetvédelmi miniszterei

Gödöllő |

<p>A cancúni klímakonferenciát követő intézkedésekről és az Európai Unió (EU) úgynevezett dekarbonizációs útitervéről tárgyalnak Gödöllőn az Európai Unió (EU) klímaügyekért felelős miniszterei az informális ülés második napján, szombaton.</p>

A találkozón Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter elnököl, Magyarországot pedig Olajos Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaság-fejlesztésért és klímaügyekért felelős helyettes államtitkára képviseli.

A március elején bemutatott dekarbonizációs útiterv az üvegházhatású gázkibocsátás 80-95 százalékos csökkentését irányozza elő 2050-ig.

A magyar elnökség a vita megindítását vállalta ebben a kérdésben, és az a célja, hogy júniusra az állam- és kormányfők egyetértésre jussanak arról, hogy milyen ütemezésben és tagállami vállalásokkal történjen a kibocsátás-csökkentés.

A tanácskozás másik témája az uniós álláspont kialakítása az év végi dél-afrikai ENSZ klímacsúcsra, amelyet az első félévben, még a magyar elnökség idején előkészítő konferenciák vezetnek fel Bangkokban és Bonnban.

A decemberi durbani klímacsúcson az a cél, hogy az államok egy jogilag kötelező érvényű, globális egyezményt fogadjanak el az éghajlatváltozásról.

Szombaton Gödöllőn a miniszterek az EU által képviselendő tárgyalási pozíció és stratégia összehangolásán dolgoznak.

Pénteken, az ülés első napján az EU vízpolitikájáról tárgyaltak a környezetvédelemért felelős tárcavezetők, az eszmecserét a soros magyar elnökség nevében Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter irányította.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?