Tabajdi összefogást sürget a szélsőjobb ellen

Budapest/Strasbourg |

<p>Tabajdi Csaba szerint nem engedhető meg, hogy egy demokratikus párt bármilyen formában együttműködjön a szélsőjobboldallal.</p>

"A barna veszéllyel szemben a demokratikus erők európai szintű összefogására van szükség. Fenn kell tartanunk a karantént, nem szabad engednünk, hogy egy demokratikus párt bármilyen formában együttműködjön a szélsőjobboldallal, nemhogy választási szövetséget kössön, vagy együtt kormányozzon vele" - mondta az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője az EP strasbourgi ülésén, napirend előtt elhangzott hétfői felszólalásában. Üdvözölte, hogy az utóbbi időben Szlovéniában, majd Ausztriában is a baloldal aratott győzelmet a választásokon.
Egyúttal aggodalmát fejezte ki a szeptember 28-i ausztriai választásokon történt szélsőjobboldali előretörés miatt. "A pénzügyi válság leküzdése mellett ma a legfontosabb európai feladat a szerte Európában tapasztalható szélsőséges jelenségek visszaszorítása" - vélekedett a szocialista EP-képviselő. Szerinte az ultranacionalista, idegengyűlölő, kisebbségellenes szélsőjobboldal előretörése európai szintű jelenség, amely több országban összefonódik a szociális populizmussal is.
"A növekvő energia- és élelmiszerárak, a nemzetközi pénzpiaci zavarok, az európai szociális modell válsága és az európai versenyképesség megőrzéséért folytatott küzdelem elbizonytalanítja az állampolgárokat, és könnyen a leegyszerűsítő válaszokat kínáló szélsőséges pártok irányába taszítja őket. Ezt nem szabad hagynunk" - hangsúlyozta Tabajdi Csaba.
Üdvözölte az osztrák szociáldemokraták kiállását, amellyel elutasították a szélsőjobboldali pártokkal való együttműködést, és reményét hangoztatta, hogy minden demokratikus bal-, illetve jobboldali erő határozottan fellép a szélsőjobboldali pártok kormányzati szereplehetősége ellen. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?