Szuper Putyin - képregényhős lett Vlagyimir Putyin

Moszkva |

<p>Halálmegvető bátorsággal küzdő akcióhősként mutatja be egy orosz internetes képregény Vlagyimir Putyin miniszterelnököt.</p>

A drámai képregényben Putyin dzsúdó-kimonóba öltözve ment meg a terroristák támadásától egy buszjáratot. Az utasok megmentése közben a zombiként ábrázolt ellenzékieket is le kell győznie, akik bebörtönzött ellenfele, Mihail Hodorkovszkij szabadon engedését követelik.
A Szuper Putyin című történet a megfigyelők szerint a propaganda része. A rajzoló, Szergej Kalenik elmondása szerint azonban nem állami megbízásra készítette a képregényt. "A történeten több szerző dolgozott együtt, akik tréfásan igyekeztek bemutatni a politikai szcénát" - mondta el Kalenin.
A történetben Dmitrij Medvegyev államfő medvebundába öltözve nyújt akciójában segítő kezet Putyinnak a bombák hatástalanításához. A szereposztás emlékeztet a Wikileaks által 2010-ben leleplezett amerikai jelentésre, amely Putyint a képregényhős Batmanhez, Medvegyevet pedig Robinhoz hasonlította.
Putyin nem először jelenik meg megmentőként: nemrég főszereplésével számítógépes játék is készült, amelyben a miniszterelnök fiatalos kinézetű főparancsnokként a játékos "jobb keze".
A főszereplő kiválasztása előtt a készítők közvélemény-kutatást végeztek az orosz fiatalok körében. Az eredmények szerint a fiatal korosztály számára Putyin a legnépszerűbb politikus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?