Szűkül a brit munkaerőpiac

London |

<p><span id="ctl05_lbLead">Szűkül a brit munkaerőpiac, a munkaadók egyre nehezebben találnak munkaerőt egy kedden ismertetett felmérés eredményei szerint.</span></p><div>&nbsp;</div>

A gazdaság azon ágazatai pedig, amelyek a leginkább támaszkodnak az Európai Unió többi országából érkező munkavállalókra, még nagyobb nyomás alatt vannak, mert Nagy-Britannia várható kiválásával az EU-ból egyre többen térnek haza - tette hozzá a BBC szerint a humánerőforrás piacán tevékenykedő cégeket tömörítő szövetség (Recruitment and Employment Confederation, REC) vezetője.

"A munkaadók nemcsak a legjobb és tehetségesebb munkavállalókat találják meg nehezen, de az olyan állásokat is csak nehézségek árán tudják betölteni, mint a szakácsoké, a sofőröké vagy az áruházi dolgozóké" - tette hozzá Kevin Green.

A Markit piackutató által négyszáz cég megkérdezésével júliusban készített felmérés szerint a munkaerőhiány miatt mind az állandó, mind pedig az átmeneti állások esetében növekednek a bérek, a jelentkezők száma azonban ennek ellenére csökken. Azáltal pedig, hogy a brit európai uniós tagság 2019-ben várható megszűnése miatt EU-s munkavállalók távoznak, még többféle munkakör vált nehezen betölthetővé. 

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerint a foglalkoztatottság évtizedek óta most a legmagasabb, a munkanélküliség pedig a legalacsonyabb a szigetországban.

A Markit felmérésének eredményei arról tanúskodnak, hogy az állandó állások között különösen nagy a munkaerőhiány, és az ideiglenes vagy szerződéses munkák esetében is több mint két éve nem nőtt a mostanihoz hasonló ütemben. Az esetleges jelentkezők száma azonban meredeken csökken. 

A kutatás szerint az állandó állások esetében a fizetések 20 hónapos csúcson vannak, noha a brit statisztikai hivatal szerint az átlagos heti bérek növekedése szerte az Egyesült Királyságban lassul, és csak 1,8 százalékkal magasabbak az egy évvel korábbinál. Legutóbb 2014-ben lassult le ennyire a jövedelmek növekedésének üteme.

Mindezt saját felméréseinek eredményeivel kiegészítve a REC közölte, az állandó állásoknál a kezdő fizetés az ország általuk megfigyelt összes részében nőtt, a legnagyobb mértékben Anglia déli részén. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?