Az Abdel Fattáh al-Burhán tábornok vezette szudáni hadsereg és a Mohamed Hamdan Dagalo tábornok irányítása alatt álló félkatonai erők (RSF) képviselői – szaúdi és amerikai közvetítéssel – hétfőn megállapodtak az ingatag tűzszünet öt nappal történő meghosszabbításáról.
Szudáni válság – A konfliktus szereplői a tűzszünet meghosszabbításáról állapodtak meg
A hosszabbítás időt nyújt majd a további humanitárius segélyezésre, az alapvető szolgáltatások helyreállításához, valamint egy tartósabb meghosszabbítás megvitatásához is
– derült ki az amerikai-szaúdi nyilatkozatból.
A hétfői bejelentést megelőzően Washington és Rijád is pellengérre állította a szudáni konfliktus szereplőit az eredetileg hétfőn lejáró fegyvernyugvás folytonos megszegése miatt.
A harcok április 15-i kitörése óta a szudáni orvosok szövetsége szerint legalább 866 civil vesztette életét és ezrek sebesültek meg. A szervezet szerint ugyanakkor félő, hogy az áldozatok valós száma ennél jóval magasabb lehet.
A konfliktus hat hete alatt 1,4 millióan hagyták el otthonukat, további több mint háromszázezren a szomszédos országokba menekültek az ENSZ szerint. Kartúm és több más lakott térség háborús övezetté vált.
Vasárnapi közleményében a közvetítői szerepet vállaló Szaúd-Arábia és Egyesült Államok szóvá tette, hogy a hatályos tűzszünet ellenére a hadsereg továbbra is légicsapásokat mér az RSF-re, míg utóbbi milícia tagjai fosztogatnak és a polgári lakosok házaiban rendezkednek be. Mindeközben üzemanyag, pénz, humanitárius segélyek és egy humanitárius konvojhoz tartozó járművek tűnnek el mind a hadsereg, mind az RSF által ellenőrzött térségekben.
Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) hétfőn közölte, hogy a nehézségek ellenére már szombaton megkezdték a fővárosban, Kartúmban és a tőszomszédságban lévő Omdurmánban az élelmiszercsomagok szétosztását több mint 12 ezer rászorulónak nyújtva támogatást. A harcok kitörése óta ez az első alkalom, hogy a WFP tudott élelmiszert osztani a harcok sújtotta városokban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.