Szent helyeket, mecseteket rombolnak le

Bagdad |

<p>A szélsőséges szunnita felkelők siíta szent helyeket, mecseteket rombolnak le Moszulban - jelentették szombaton a hírügynökségek helyi lakosokra és közösségi portálokra hivatkozva, Abu Bakr al-Baghdadi, az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) vezetője pedig, akit kalifának kiáltottak ki, először jelent meg a nyilvánosság előtt ebben a városban.</p>

Értesülések szerint a felkelők elfoglalták vagy bulldózerekkel rombolják a szent helyeket, főleg a siíták, a káldeusok, a szíriai ortodoxok imahelyeit. Az AFP francia hírügynökség helyszíni jelentésében helyi lakosokat idéz, akik megrettenve panaszolták a rombolást, hangsúlyozva, hogy ezek az építmények a város műemlékeit jelentik. 

A szélsőséges szunniták június elején indítottak "villámhadjáratot", amelyben többek között Moszult, Irak második városát is elfoglalták, akárcsak magát Ninive tartományt (melynek Moszul a székhelye, hatalmukba került Kirkuk és Szalaheddin tartomány több körzete,  Tikrit és Szamarra.  

Az ILIÁ vasárnap kalifátusnak kiáltotta ki az általa uralt iraki és szíriai területeket, és Iszlám Államra (IÁ) egyszerűsítette nevét. Az IÁ közlése szerint kalifátusa Észak-Szíriától egészen Irak Dijála nevű tartományáig terjed. Az utóbbi napokban folytatták terjeszkedésüket, pénteken elfoglaltak egy kelet-szíriai olajmezőt az iraki határ közelében, s majdnem teljesen ellenőrzésük alá került a Deir-ez-Zór tartományi központ és el-Bukamál szíriai-iraki határváros közötti területsáv. 

Abu Bakr al-Baghdadit kalifának kiáltották ki, és azt követelték, hogy a világon élő minden muszlim esküdjön neki hűséget. A radikális vezető minden muszlimot arra buzdított, hogy segítsen felépíteni a kalifátust, felszólította a dzsihadista harcosokat, hogy fokozzák a harcokat a ramadán vagyis a muszlimok szent hónapja idején, amely múlt vasárnap kezdődött. A kalifának kikiáltott vezető először jelent meg pénteken a nyilvánosság előtt, mégpedig - mint arról egy szombaton közzétett videofelvétel tanúskodik - a moszuli nagymecsetben egy imán. 

Juszef al-Karadavi ismert katari hitszónok, akinek az iszlám világban jelentős szava van, szombaton a világhálón megjelent nyilatkozatában az iszlám joggal, a saríával ellentétesnek minősítette a kalifátus kikiáltását. Mint mondta, ez a lépés veszélyes következményekkel járhat az iraki szunniták és a szíriai felkelés számára. 

Núri al-Máliki iraki kormányfő szombaton menesztette a szárazföldi erők parancsnokát és a rendőrség országos vezetőjét. E lépés állítólag része a korábban általa kilátásba helyezett átszervezésnek a biztonsági és védelmi erők körében. Ez összefügg azzal, hogy Moszult a kormányerők elvesztették, emiatt például a kormányfő három tábornokot is leváltott, sőt büntetőjogi eljárást kezdeményezett velük szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?