Székely zászló – Kelemen Hunor a kihallgatások leállítását kéri

Kolozsvár |

<p>Nyilatkozatban kérte Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a román belügyminisztérium illetékeseit, hogy állítsák le a székely zászlót kitűző polgármesterek, iskolaigazgatók kihallgatását, és &quot;foglalkozzanak azzal, ami a dolguk&quot;.</p>

Az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatban az RMDSZ elnöke nyomatékosan aláhúzta, hogy a székely zászló kitűzése nem ütközik törvénybe, ezért elfogadhatatlan "a székelyföldi intézményvezetők meghurcolása, zaklatása". Kelemen Hunor felhívta a figyelmet arra, hogy téves az az értelmezés, amely szerint tilos az, amiről a törvény nem rendelkezik.

    "A közösségi szimbólumok használata nem alkotmányellenes, és nem törvényellenes, nem sérti a többségi lakosok egyéni vagy közösségi érdekeit. Ilyen közösségi szimbólumokat szerte Európában láthatunk, amelyek nem tesznek mást, mint erősítik egy-egy helyi közösség identitását. A sokszínűség érték, amely gazdagítja a régiót, és végső soron az egész országot. Közösségi szimbólumainkat használni kívánjuk a továbbiakban is" - fogalmazott Kelemen Hunor.      Hozzátette, továbbra is bízik abban, hogy ezt a mesterségesen szított konfliktust nem fokozzák, és a közösségek a továbbiakban is használni tudják jelképeiket.    Hargita megyében egy maroshévízi nyugalmazott tanár feljelentése alapján rendőrségi beidézést kaptak azoknak az iskoláknak az igazgatói, amelyeken ott leng a székely zászló. A feljelentő korábbi keresete alapján helyezte hatályon kívül tavaly szeptemberben a Marosvásárhelyi Táblabíróság a Hargita Megyei Tanácsnak azt a 2009-ben hozott határozatát, amely a megye zászlajává nyilvánította a székely zászlót. A táblabíróság úgy ítélte meg, hogy egy megyének nem lehet zászlaja.     A zászlót Székelyföld szimbólumává nyilvánító Székely Nemzeti Tanács úgy vélte, hogy szükségtelen önkormányzati határozatokat hozni a zászló kitűzéséről, ezek ugyanis félremagyarázhatók, és lehetőséget adnak az érintettek zaklatására. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?