Szaúd-Arábia után Bahrein és Szudán is megszakította kapcsolatait Iránnal

El-Manáma |

<p>Egy nappal Szaúd-Arábia után hétfőn a vele szövetséges Bahrein és Szudán is megszakította, az Egyesült Arab Emírségek pedig korlátozza diplomáciai kapcsolatait Iránnal.</p>

 "Válaszul a Szaúd-Arábia teheráni nagykövetsége és meshedi konzulátusa ellen elkövetett barbár támadásokra (...) a szudáni kormány bejelenti, hogy azonnali hatállyal megszakítja diplomáciai kapcsolatait az Iráni Iszlám Köztársasággal" - olvasható a külügyminisztérium hétfői közleményében.

Az al-Ekhbariya szaúdi tévécsatorna azt közölte, hogy Szudán a nap folyamán kiutasította az iráni nagykövetet.

A bahreini lépésről nem sokkal korábban Isza al-Hamadi, a médiaügyekért felelős bahreini miniszter számolt be. "Bahrein úgy döntött, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait az Iráni Iszlám Köztársasággal és felhívja a diplomáciai képviselet személyzetét, hogy hagyják el a királyság területét 48 órán belül" - hangzott el a BNA állami hírügynökségtől.

A bahreini szunnita királyság szerint a négy éve belpolitikai viszályt okozó, több politikai szabadságot követelő bahreini síitákat Irán támogatja.

Tavaly októberben Bahrein hazahívta iráni nagykövetét, és utasította az iráni nagykövetség ügyvivőjét a királyság 72 órán belüli elhagyására az ország belügyeibe való "folyamatos iráni beavatkozás" miatt. A bahreini külügyminisztérium akkori közleménye szerint az "iráni beavatkozás" alatt azt értik, hogy Teherán támogatja a terrorizmust az országban, félrevezető médiakampányaival erőszakra uszít, és mások mellett fegyverekkel, robbanószerekkel és kiképzéssel támogatja a királyságban tevékenykedő milíciákat.

A nap folyamán az Egyesült Arab Emírségek állami hírügynöksége azt jelentette, hogy az ország diplomáciai kapcsolatait gazdasági kapcsolatokra korlátozzák Iránnal. Az emírségek külügyminisztériuma pedig közölte, hogy teheráni nagykövetüket visszahívták. A döntést szintén Iránnak a Perzsa-öböl arab államainak belügyeibe történő folyamatos beavatkozásával indokolták.

Ezek a diplomáciai lépések Irán és Szaúd-Arábia viszonyának feszültté válása közepette születtek. Teherán és Rijád viszonya azután romlott meg drámai mértékben, hogy Szaúd-Arábiában szombaton terrorizmus vádjával - több tucat másik ember mellett - kivégeztek egy síita főpapot is, akinek lefejezése hatalmas felháborodást váltott ki számos országban. Irán, Libanon és Irak síita vallási és politikai vezetői bosszúval fenyegettek. Feldühödött tüntetők pedig szombat éjjel megtámadták a szunnita királyság teheráni nagykövetségét és egyik konzulátusát az északkelet-iráni Meshedben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?