Szamarasz azonnal megalakítaná a "nemzeti egyetértés" kormányát

Athén |

<p>Azonnal meg kell alakítani a "nemzeti egyetértés" kormányát Görögországban - hangsúlyozta hétfőn Athénban Antonisz Szamarasz, a vasárnapi választásokon győztes Új Demokrácia (ND) elnöke.</p>

A politikus azután nyilatkozott erről, hogy fogadta őt hivatalában Karolosz Papuliasz. Az államfő "égetően fontosnak" nevezte, hogy már hétfőn koalíciós kabinet alakuljon.

A győztes párt elnöke maga is úgy fogalmazott, hogy a "nemzeti konszenzust" mindenki szükségszerűnek tartja, és ennek szellemében kell azonnal kormányt alakítani. Az AP hírügynökség szerint Szamarasz úgy vélte, képes lesz összehozni egy ilyen többpárti kabinetet.

Az államfő megbízta a győztes párt vezérét, hogy mérje fel egy kormánykoalíció összeállításának lehetőségét. Az alkotmány értelmében erre legfeljebb három nap áll rendelkezésre, de Papuliasz és Szamarasz szerint nem tűr halasztást a dolog, még a hétfői napon dűlőre kell jutni e kérdésben.

A konzervatív ND 129 képviselői helyet szerzett a 300 fős athéni parlamentben a vasárnapi görögországi választásokon a szavazatok 99,84 százalékának összesítése alapján. Az ND a szavazatok 30 százalékát szerezte meg. A radikális baloldali koalíció (SZIRIZA) a szavazatok 27 százalékával 71 mandátumhoz jutott. A szocialista PASZOK 12 százalékot (33 mandátum), a nacionalista Független Görögök 7,5 százalékot (20 mandátum) ért el. A neonáci Arany Hajnal a szavazatok 7 százalékát kapta (18 mandátum). A Demokratikus Baloldal (Dimar) 6 százalékot szerzett (17 mandátum), a kommunista párt 4,5 százalékot (12 mandátum).

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?