Szakértők szerint nem várható offenzíva tavasz előtt

Kijev |

<p>Fölöttébb valószínűtlennek tűnik, hogy Ukrajna szakadár keleti részén még a tavasz beköszönte előtt nagyszabású katonai offenzívára kerülne sor - vélekedtek az AFP francia hírügynökség által megkérdezett elemzők.</p>

Az utóbbi napokban a kijevi kormány állítása szerint orosz harci eszközökből, harckocsikból, légvédelmi rendszerekből, tüzérségi és harci alakulatokból álló konvojok jutottak el a kelet-ukrajnai térségbe az oroszbarát szeparatisták támogatására, illetve megszaporodtak a felkelők fellegvárának számító Donyeck körüli tüzérségi párbajok is. Ezek a fejlemények táplálják a nemzetközi közösség arra vonatkozó félelmét, hogy rövidesen újra felújulhatnak az ukrajnai harcok.

Szerdán az ENSZ azt közölte, hogy egy totális háború visszatérésétől tart, míg az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) még aznap kijelentette, hogy az ukrán hadsereg és a szeparatisták között szeptember 5-én megkötött tűzszünet egyre inkább virtuálissá kezd válni.

Szakértők szerint azonban nem áll a küszöbön egy nagy offenzíva, lényegében azért nem, mert az idő nem alkalmas rá, s mert a jelenlévő erők sem elegendőek hozzá.

Ahogy azt már 100 évvel ezelőtt is megtapasztalhatta a világ, az évnek ez az időszaka inkább a lövészárkok vagy a bunkerek megerősítésének kedvez, illetve a műveletek tavaszi újrakezdésére való felkészülésről szól - mutatott rá Philippe Migault, a párizsi Nemzetközi és Stratégiai Kapcsolatok Intézetének (Iris) kutatási igazgatója. A harckocsik, teherautók és tüzérségi eszközök mostani mozgása nem olyan masszív erősítés, ahogy azt láttatni akarják, és ennélfogva inkább védelmi célja van - mutatott rá a francia kutató.

A hidegháború óta a legsúlyosabb válságát élő Nyugat, illetve Oroszország nem ért egyet abban, vajon kitől származnak az Ukrajnába áramló azonosítatlan katonai felszerelések. Előbbi szerint orosz csapatokról és eszközökről van szó, miközben utóbbi tagadja, hogy katonailag beavatkozna a szomszédos területen.

"Egy álló- és egy anyagháború van folyamatban" - mondta Pavel Felgenhauer moszkvai független katonai elemző. "Egy nagyszabású művelethez harckocsik ezreire lenne szükség és ma azokból ennél jóval kevesebb van a helyszínen. Elméletileg a nagyobb műveletek akár az év elején, januárban vagy februárban is megindulhatnának, de kétlem, hogy erre még télen sor kerülne, inkább majd tavasszal" - tette hozzá a Moszkvában élő szakértő. A Donyecktől északra lévő, jelenleg sáros területek megnehezítenének egy esetleges offenzívát, és Oroszország sem akarja engedni, hogy a jóval harciasabb kedvű szeparatisták belerángassák egy elhúzódó és véres konfliktusba - mutatott rá.

A londoni King,s College egyik kutatója, Natasha Kuhrt sem hiszi, hogy háború lesz, és inkább egyfajta "megfélemlítési taktikát" lát Moszkva részéről az erők mostani koncentrálásában. A Politikai Szakértői Csoport nevű orosz intézet igazgatója, Konsztantyin Kalacsov szerint Oroszországnak nem áll érdekében egy félig befagyott konfliktus felmelegítése, Moszkva célja ehelyett egy gyenge Ukrajna autonóm részekre darabolása, és így a kelet-európai ország pórázon tartása. Szerinte Oroszországnak azért kell katonailag jelen lennie a régióban, hogy meg tudja fékezni a szakadár vezetők hevét, akik képesek Vlagyimir Putyin orosz elnöknél is messzebb menni. "A kardcsörtetésre szintén szükség van azért, hogy Ukrajna kedvét elvegyék a területek visszafoglalásától" - jegyezte meg a szakértő.

Egy névtelenül nyilatkozó magas rangú ukrán biztonsági illetékes a francia hírügynökségnek azt mondta: tart attól, hogy a szakadárok offenzívát indítanak a donyecki és luhanszki régió egészének visszafoglalásáért, még mielőtt esetleg délnyugat felé, az Oroszország által márciusban megszállt Krím félsziget irányába nyomulnának. Ez utóbbi opció azonban sok katonát és hadi eszközt igényelne. "Ez a rész 250 kilométer hosszú és legalább 40 kilométer széles, ami 10 ezer négyzetkilométert jelent. Egy ilyen övezet megtartásához sok, legalább 20-30 ezer katona állandó jelenlétére lenne szükség" - mutatott rá az ukrán tisztségviselő.

Migault szerint a szeparatisták és az oroszok érdeke egy befagyott konfliktus, amely akár évtizedekig is eltarthat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?