Svédországban 10 ezer elutasított menedékkérő bujkál

Stockholm |

<p><span style="font-size: 12px;">Mintegy tízezer elutasított menedékkérő bujkál a hatóságok elől, és tartózkodik illegálisan Svédországban - jelentette hétfőn a svéd televízió (SVT).</span></p>

A tudósítás szerint összesen 17 ezer migránsnak utasították el eddig a menedékkérelmét. "Egyre kevesebben hagyják el az országot azok közül, akik nem kaptak tartózkodási engedélyt" - jelentette ki Fredrik Bengtsson, a bevándorlási hivatal szóvivője.     Svédországba naponta mintegy ezer migráns érkezik.      Anders Danielsson, a bevándorlási hivatal főigazgatója felhívta az újonnan érkezőket, hogy tanúsítsanak felelős magatartást. "Azok, akiknek nincs joguk Svédországban maradni, át kell, hogy adják helyüket azoknak, akiknek van" - mondta.      Sok menedékkérő, akinek elutasították a tartózkodási engedély iránti kérelmét, még évekig él törvénytelenül a királyság területén.      A svéd hatóságok kedden kitoloncolnak az országból olyan szerb családokat, amelyek már 12 éve élnek Arboga településen.     Danielsson hozzátette: "az esetek többségében, ahogy ez a konkrét példa is mutatja, a hatósági döntést megtámadták a hivatalnál és a bíróságon is. Egyszer azonban a menedékkérőnek vállalnia kell a felelősséget, és el kell fogadnia a hatósági és bírósági döntést" - hívta fel a figyelmet a svéd illetékes. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?