<p>Továbbra is súlyos harcok folynak Donyeck megyében, a Debalceve közelében lévő Vuhlehirszk településen, amelyet előző nap támadtak meg az oroszbarát szakadárok - derül ki a kijevi hadműveleti parancsnokság (ATO) péntek este kiadott közleményéből.</p>
Súlyos harcok dúlnak a Donyeck megyében
"Súlyos a helyzet Vuhlehirszkben, a szakadárok nem hagynak fel az ukrán állások és a település külső körzeteinek tüzérségi támadásával, amivel civilek életét is veszélyeztetik" - áll a közleményben. A parancsnokság cáfolta, hogy a szakadárok elfoglalták volna a települést, mint ahogy vezetőik donyecki sajtónyilatkozataikban állították.
A Kijev által terrorellenesnek elnevezett kelet-ukrajnai hadművelet parancsnoksága azt írta, hogy a településnek csak néhány körzetét vonták ellenőrzésük alá a szakadár erők. "A heves harcok közben a terrorellenes erők komoly csapásokat mérnek a terroristákra. Előzetes adatok alapján január 30-án a szakadár fegyveresek közül 30 halt meg, 69 sebesült meg, elvesztettek 11 páncélozott harcjárművet és egy harckocsit" - tájékoztatott a parancsnokság.
Az Azov ukrán önkéntes zászlóalj ugyanakkor arról számolt be, hogy Vuhlehirszk péntekre virradóra "átkerült a szakadárok ellenőrzése alá", és jelenleg heves harcok dúlnak a településen. Vuhlehirszk stratégiai fontosságát az adja, hogy egy magaslaton fekszik, ahonnan tűz alá lehet venni Jenakijeve városát és Debalcevét is. Utóbbi település a nemzetbiztonsági és védelmi tanács pénteki közlése szerint továbbra is az ukrán katonák ellenőrzése alatt van, de rendszeresen lövi a szakadárok tüzérsége.
A belügyminisztérium Donyeck megyei részlegének pénteki közlése szerint az elmúlt egy napban 7 civil halt meg és 10 megsebesült tüzérségi lövedékek becsapódásától, java részük Debalcevében, Vuhlehirszkben és a környező településeken.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.