Stoltenberg szerint Moszkva szándékosan teljesíthetetlen követeléseket támaszt a NATO-val szemben

Jens Stoltenberg

Moszkva szándékosan támaszt teljesíthetetlen követeléseket a NATO-val szemben – jelentette ki szombaton Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).

Stoltenberg úgy vélte, jelenleg a legnagyobb veszélyt a nagyarányú katonai mozgósítás és a háborús retorika elegye jelenti, melynek révén az orosz vezetés teljesíthetetlen elvárásokat támaszt a NATO felé, majd katonai következményekkel fenyegetőzik.

Stoltenberg az alapvető európai értékek és az európai biztonság elleni nyílt támadással vádolta Moszkvát, és hangsúlyozta, hogy a NATO tagországai teljes mértékben elkötelezettek egymás védelmében.

Bár Moszkva megpróbálja visszaforgatni a történelem kerekét azáltal, hogy újrateremtené a Szovjetunió idején fennálló befolyási övezetét, a NATO-tagországok egységesek, „és minden szükséges lépést megtesznek a saját és szövetségeseik védelmében” – mondta a főtitkár.

Az ülésen felszólalt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is, aki kijelentette: Oroszország jövőbeni gazdasági boldogulását kockáztatja Ukrajna esetleges megszállásával, egy ilyen lépés ugyanis rendkívül súlyos pénzügyi és gazdasági szankciókat vonna maga után. Azzal vádolta Moszkvát, hogy „durva kísérletet tesz a nemzetközi rend szabályainak felülírására”.

Von der Leyen egyúttal azt vetette az orosz kormány szemére, hogy – Kínával együtt – a nemzetközi status quo megváltoztatására törekszik, az erősebb jogát a jogállamiság fölé helyezné, az önrendelkezés helyébe pedig a megfélemlítést állítaná.

A konferenciát egyébként 1991 óta először orosz résztvevők nélkül rendezték. Az 58. MSC-t megnyitó pénteki köszöntőjében a tanácskozás szervezőbizottságának 15 év után távozó elnöke, Wolfgang Ischinger kifejezte sajnálatát Oroszország távolmaradása miatt. Hangsúlyozta: mindig igyekeztek gondoskodni arról, hogy a konferencián minden nézőpont megjelenjen.

Az MSC-re a koronavírus-világjárvány miatt a szokásos mintegy kétezer helyett nagyjából 600 vendéget hívtak meg, köztük bő 30 állam-, illetve kormányfőt és száznál is több minisztert. A bajor főváros egyik leghíresebb szállodájában, a Hotel Bayerischer Hofban rendezett tanácskozásra meghívták például Volodomir Zelenszkij ukrán elnököt, Olaf Scholz német kancellárt és Kamala Harris amerikai alelnököt. Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is meghívást kapott. Ők arra hivatkozva hárították el a részvételt, hogy szerintük az MSC elveszítette objektivitását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?