Stoltenberg: Generációnk legveszélyesebb biztonsági kihívásával állunk szemben

Jens Stoltenberg

Generációnk legveszélyesebb kihívásával állunk szemben az európai biztonság szempontjából, nagyra becsült partnerünk, Ukrajnát továbbra is közvetlenül fenyegeti Oroszország – jelentette ki Jens Stoltenberg, NATO-főtitkár a szerdai videóüzenetében, a szervezet jövőbeli stratégiai koncepciójáról szóló hágai konferencián. 

A NATO-főtitkár elmondta: a szövetségesek egységesen, teljes mértékben támogatják Ukrajna területi integritását a nemzetközileg elismert határain belül, és továbbra is politikai, gyakorlati és pénzügyi támogatást nyújtanak Kijevnek. Mint fogalmazott: mindezt annak érdekében teszik, hogy segítsék az országot a védelmi képességei kiépítésében, a honvédelmi és biztonsági intézmények modernizálásában, valamint azért, hogy megerősítsék az ENSZ alapokmányában is rögzített jogát az önvédelemhez.

Stoltenberg hangsúlyozta: „ennek a válságnak nagy a tétje, a konfliktus valós. Oroszország erőszakot alkalmaz, nemcsak azért, hogy átrajzolja a határokat Európában, hanem azért is, hogy átrendezze az egész globális biztonsági szerkezetet”.

„Moszkva megkérdőjelezi a biztonság alapvető elveit, és a NATO jogát arra, hogy megvédje szövetségeseit” – fogalmazott. Mint mondta, Moszkva nemcsak Georgiától és Ukrajnától, hanem Finnországtól és Svédországtól is megtagadná azt a jogot, hogy saját maguk válasszák meg biztonsági szövetségüket.

Stoltenberg leszögezte: a NATO szorosan együttműködik az EU-val az Oroszország elleni szankciók koordinálásában. „A NATO jelentősen megnövelte katonai jelenlétét a keleti szárnyon, és készek vagyunk még többet tenni” – zárta videón közvetített beszédét a főtitkár.

Mark Rutte holland kormányfő a konferenciát megnyitó beszédében kiemelte: „2014-ben mindannyian tanúi voltunk a Krím megszállásának, és most Oroszország megmutatta, hogy kész további agresszív lépéseket tenni”. Hozzáfűzte: „ez elfogadhatatlan, mert fenyegeti Ukrajnát, valamint az európai és a nemzetközi biztonságot”.

A holland politikus úgy vélekedett, hogy „az orosz vezetés meg akarja fordítani az idő kerekét, és megtagadná a szuverén nemzetek jogát, hogy a saját útjukat válasszák”. Hangsúlyozta: a NATO egységes erő, szövetség, „nem léteznek régi vagy új, keleti vagy nyugati, első vagy másodosztályú tagjai”.  A transzatlanti katonai társulás a kollektív védelmünk sarokköve, és biztonságpolitikánk alapja – szögezte le a holland kormányfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?