Stoltenberg: elhúzódó háborúra lehet számítani

60 százalékkal nőtt tavaly a NATO elleni informatikai támadások száma

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön Washingtonban ismételten arról beszélt, hogy elhúzódó háborúra lehet számítani Ukrajnában.

 "A háborúk természetüknél fogva kiszámíthatatlanok. Ezért egyszerűen hosszabb távra kell berendezkednünk" - hangsúlyozta a NATO főtitkára Joe Biden amerikai elnökkel és Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadóval a Fehér Házban folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatóján. Stoltenberg kiemelte, hogy a konfliktus időközben kimerítő háborúvá változott, amelyben a harcoló felek magas árat fizetnek a harctéren. Mindemellett a legtöbb háború a tárgyalóasztal mögött ér véget, és feltehetően nem lesz másképp ebben az esetben sem - tette hozzá. Leszögezte, hogy a szövetségesek feladata ebben a konfliktusban Ukrajna támogatása, hogy a lehető legjobb végeredményt érhessék el számára.

 Stoltenberg szót ejtett a svéd és a finn NATO-csatlakozással kapcsolatos török aggályokról is. Mint mondta, az észak-atlanti szövetség szoros kapcsolatban áll Törökországgal, hogy "közös megoldást" találjanak a kérdésben. Ankara ugyanis többször megfenyegette Stockholmot és Helsinkit, hogy megvétózza csatlakozásukat az észak-atlanti szervezethez, arra hivatkozva, hogy a két ország támogatja az általa terrorszervezetnek nyilvánított Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) és Fethullah Gülen hitszónok követőit. "Úgy gondolom, szükséges elismerni azt is, hogy Törökország fontos szövetséges. Törökország számos különböző módon járul hozzá biztonságunkhoz" - mondta a NATO-főtitkár külön kitérve Ankarának az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel szembeni erőfeszítéseire. Stoltenberg amerikai látogatásának célja egyébként a június végére Madridban tervezett NATO-csúcs előkészítése. A NATO-főtitkár Lloyd Austin amerikai védelmi tárcavezetővel is találkozni fog.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?