Spanyolországban engedélyezték az eutanáziát

néni

Elfogadta az eutanázia engedélyezéséről és szabályozásáról szóló törvényjavaslatot a spanyol parlament csütörtöki ülésén Madridban.

A jogszabály a hivatalos állami közlönyben (BOE) megjelenése után három hónappal lép életbe,  felkészülési időt hagyva a feltételek biztosításához az egyes tartományoknak.

A törvény értelmében nagykorú, legalább egy éve Spanyolországban élő, gyógyíthatatlan vagy súlyos, elviselhetetlen szenvedést okozó betegségben szenvedők kérelmezhetik haláluk előidézését. A kérelmet többlépcsős engedélyezési folyamatban vizsgálja felül egy egészségügyi és jogi szakemberekből álló bizottság, amelynek során a kérelmezőnek legalább négy alkalommal kell megerősítenie szándékát.

Az eutanáziát akár állami, akár magánegészségügyi intézményben, vagy a beteg otthonában is végre lehet hajtani, utóbbi esetben is kérhető hozzá orvosi közreműködés. A jogszabály figyelembe veszi az egészségügyi szakemberek lelkiismereti kifogásait.

Carolina Darias egészségügyi miniszter szerint a törvény elfogadásával Spanyolország előrelépést tett a jogok elismerése terén, és egy „emberibb és igazságosabb” társadalom irányába halad.

A kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) előterjesztését a 350 fős törvényhozásban 202-en támogatták, ketten tartózkodtak, 141-en ellene szavaztak, köztük a legnagyobb ellenzéki erőnek számító konzervatív Néppárt (PP), valamint a Vox párt, amely már jelezte, hogy alkotmánybíróságon támadja meg a jogszabályt.

A témában utoljára 2019-ben készült átfogó közvélemény-kutatás Spanyolországban. A Metroscopia intézet felmérésében akkor a megkérdezettek 87 százaléka támogatta az eutanázia engedélyezését.

A jogszabály elfogadásával Spanyolország a hetedik ország a világon, Európában pedig a negyedik, ahol törvényes az eutanázia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?