Spanyol férfi vezette dzsihadistákra csaptak le

Rabat |

<p>Egy volt spanyol katona testvére vezette azt az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettel kapcsolatban álló dzsihadista csoportot, amelynek tagjaira a marokkói Nadorban és a szomszédos Melilla spanyol enklávéban egyszerre csaptak le a hatóságok pénteken.</p>

Az akcióról közleményt adott ki Mohamed Haszad marokkói belügyminiszter. Eszerint a terrorista sejt vezetőjét, egy spanyol állampolgárt, az észak-afrikai spanyol enklávéban, Melillában fogták el a hatóságok. A letartóztatott férfi dzsihadista követők toborzását irányította Északkelet-Afrikában. Testvére korábban a spanyol hadseregben szolgált, a hatóságok szerint tőle tanulhatta meg a fegyverhasználatot és a különböző harci technikákat, ezek ismeretében pedig könnyen válhatott a fegyveres csoport vezetőjévé.     A volt katona sem ismeretlen a hatóságok előtt, róla úgy tudják, hogy csatlakozott az Iszlám Államhoz és Szíriában vagy Irakban harcol - közölte a miniszter.    A vezetőn kívül elfogták a csoport nyolc tagját is, őket egy marokkói városban, Nadorban tartóztatták le. Mindannyian büntetett előéletűek, bűnlajstromukon szerepel erőszakos rablás, csempészés és lopott autók eladása is. Az így megszerzett pénzt a terrorista szervezet működtetésére használták fel.     A spanyol és marokkói hatóságok idén már több hasonló műveletet is végrehajtottak közösen. Márciusban 7 fős, januárban pedig 20 főből álló fegyveres csoportot számoltak fel. Mindkettőről kiderült, hogy kapcsolatban álltak a most leleplezett szervezettel. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?