Spanyol EU-s elnökség kezdődik - már a Lisszaboni Szerződés alapján

A spanyolok már a december 1-jén hatályba lépett Lisszaboni Szerződés, az unió reformszerződése alapján kezdik meg a munkát, ami egyebek közt azzal jár, hogy a tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanácsnak egyszemélyi állandó elnöke is van, történetesen a belga Herman Van Rompuy személyében. Így José Luis Rodríguez Zapatero miniszterelnök - az eddigi soros elnök országok vezetőivel ellentétben - nem fog elnökölni az Európai Tanács ülésein, nem őrá vetül majd a legerősebb reflektorfény.
    Mint Miguel Ángel Moratinos spanyol külügyminiszter a minap Brüsszelben elmondta, Zapatero rendelkezésre áll, kész segíteni Van Rompuynek a feladatok ellátásában, de azt az Európai Tanács elnöke dönti majd el, mikor mennyiben tart igényt erre a segítségre. Ez a most következő félév tehát az állandó elnök és a soros elnökség közötti együttműködés, munkamegosztás gyakorlati kialakításának jegyében telik majd.
    A spanyol elnökséget a belga, majd 2011 első felében a magyar elnökség követi. E három ország egymással szoros koordinációban, úgynevezett trióként működve kíván tevékenykedni, amiből az is következik, hogy a soros elnökségek és az állandó elnök együttműködésének modelljét leginkább a spanyolok, a belgák és a magyarok Van Rompuyjel kialakítandó közös gyakorlata önti majd vélhetően tartós formába.
    Megerősítette a reformszerződés az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének a hatáskörét is: a tisztségre kiválasztott brit Catherine Ashton egyfelől az EU "kormányának", az Európai Bizottságnak az alelnöki tisztét is betölti majd, másfelől több ezer fős uniós külügyi apparátus fogja segíteni munkáját. A soros elnök ország első számú vezetője mellett tehát a külügyminiszter is új szerepkörben kell hogy megtalálja a maga helyét a továbbiakban. A többi szakminiszter változatlanul elnököl majd az egyes szakosított tanácsüléseken, például az igazságügy-miniszterek, agrárminiszterek, pénzügyminiszterek, stb. tanácskozásán.
    A Lisszaboni Szerződésből olyan további változás is következik, hogy kiterjed az Európai Parlament együttdöntési jogköre, vagyis az eddiginél több kérdésben kényszerül majd kompromisszumra a tagállami kormányokat képviselő Tanács a parlamenti képviselőkkel, akik nem feltétlenül gondolkodnak azonosan saját országuk kormányával a napirenden levő ügyekben. A tanácsi és parlamenti álláspontok összecsiszolására az eddiginél sokkal több energiát kell ezentúl fordítani.
    A svéd elnökség higgadtan és ügyesen levezényelte a Lisszaboni Szerződés elfogadtatásának hallatlanul nehéz műveletét, új pályára állította az uniót. Napirenden tartotta a gazdasági válság kezelésének ügyét, elindította a szabadságjogok nagyobb fokú érvényesülését célzó programot. Az összességében sikeres svédek azonban nem tudták feltenni a pontot az i-re: a decemberi koppenhágai klíma-világkonferencián az EU nem találta meg a remélt kötelezettségvállaló partnereket saját ambiciózus célkitűzéseihez, a szén-dioxid-kibocsátásnak a légkör felmelegedését lefékező csökkentéséhez.
    A spanyol elnökségre így a vártnál is több feladat vár az éghajlatváltozás elleni küzdelemben: az újonc külügyi főképviselővel, valamint az újonnan létrehozott klímavédelmi EU-biztosi poszt betöltőjével - aki ez idő szerint a dán Connie Hedegaard - együtt kell törekednie arra, hogy globális megoldást találjanak erre a globális veszélyre.
    Szintén a spanyol elnökség alatt válik időszerűvé minden jel szerint annak a szakmai munkának a megkezdése, amely előkészíti a politika döntést, hogy mikor, milyen módon, milyen ütemezésben kell felhagyni azokkal a gazdaságösztönző intézkedésekkel, amelyek a válság miatt váltak szükségessé. Ezek az élénkítő csomagok hallatlanul növelik az állami eladósodottságot, így amint betöltötték szerepüket, és a válság enyhül, vissza kell térni a normális, fegyelmezett pénzügyi politikához. Most azonban még növekszik a munkanélküliség, nem lehet a válság megszűntéről beszélni, és a rendkívüli intézkedések időszakából való "kivezető stratégiát" a foglalkoztatás növelését célzó erőfeszítéseknek kell alárendelni.
    Az EU szomszédságpolitikája terén a spanyol elnökségnek nagy fokú rugalmasságot kell tanúsítania, és ebben kifejezetten fontos lehet az elnökségi trió "üzemmód" bevezetése, az, hogy a belgákkal és a magyarokkal össze fogják hangolni a prioritásokat. A spanyolok számára a szomszédságpolitika érthető módon elsősorban a déli kitekintést, az észak-afrikai országokkal való kapcsolatok fejlesztését jelenti, ám fajsúlyos országok szorgalmazzák a keleti szomszédokkal való együttműködés fejlesztését is. Ez utóbbi irány különösen fontos az energiabiztonság szempontjából.
    A nyugat-balkáni országoknak az EU-hoz való további közelítése terén - a földrajzi adottságok miatt - szintén van jelentősége a trióban történő elnöklési módnak. A spanyol elnökség kezdetével tehát bizonyos mértékben Magyarország szerepe is növekszik az unió jövőjének alakításában.