Sovány eredményeket mutat Barroso félidős mérlege

Brüsszel |

<p>Az új összetételű Európai Bizottság becsvágyó tervekkel kezdte meg a munkáját 2010 januárjában. A nemzetközi pénzügyi válság, valamint az erősödő nemzeti önzés miatt azonban számos elképzelést nem tudott megvalósítani a José Manuel Durao Barroso vezette testület - írta a bécsi Die Presse.</p>

 

John Dalli máltai biztos októberi lemondása és az azt kísérő hullámok jól mutatják az Európai Bizottság legfőbb problémáját: számos fontos törvénytervezet évek óta a brüsszeli hatóság asztalfiókjában hever, illetve "pingponglabdát" játszik az Európai Parlament és a nemzeti kormányok között dúló állóháborúban. A bizottság néhány kedvenc projektje pedig olyan elhibázott alapokon nyugodott, hogy nem sokkal hatályba lépésük után máris átdolgozásra szorultak.    Dalli azért volt kénytelen megválni hivatalától, mert nem elég határozottan szállt szembe a dohányipari lobbival, amely megpróbált befolyást gyakorolni a máltai biztos által a dohánytermékekre kidolgozott új uniós szabályozás tervezetére. Utóbbi meglehetősen hosszú "vajúdási idő" után született meg: az Európai Bizottság pontosan öt évvel ezelőtt, 2007 novemberében foglalt állást arról, hogy át kell dolgozni a dohányipari termékekre vonatkozó EU-szabályozást.    A Die Presse szerint világos, miért tartott fél évtizedig a különböző főhatóságok közötti papírháború. Európa polgárait szinte egyetlen kérdés sem izgatja fel jobban, mint a cigaretta és egyéb dohányáruk előállítására, illatosítására, csomagolására és reklámozására vonatkozó uniós jogszabály. Barrosónak pedig nyilván nem sok kedve volt ahhoz, hogy megégesse magát ezzel a "forró témával".     Annál is kevésbé, mivel kedvenc ügyeivel nemigen jut dűlőre a bizottság. A kötelező női kvóta, amelynek bevezetéséért nagy elánnal száll síkra Viviane Reding, az Európai Bizottság becsvágyó alelnöke, a múlt héten megosztotta a 27 tagú testületet. A biztosok egy részének erős kétségei vannak azzal kapcsolatban, vajon a bizottság rendelkezik-e a szükséges jogi illetékességgel ahhoz, hogy keresztülvigye a kötelező női kvótát, illetve szankcionálhatja-e azokat a vállalatokat, amelyeknek a vezetőségében az előírtnál kevesebb a nő.    A nemzetközi pénzügyi válság persze rányomta a bélyegét a csaknem három éve hivatalba lépett Európai Bizottság munkájára. "Az uralkodó téma Olli Rehn (gazdaságért és monetáris politikáért felelős biztos) heti beszámolója, amelyhez a körítést Michel Barnier (belső piacért és szolgáltatásokért felelős biztos) tevékenysége szolgáltatja" - árulta el a bécsi lapnak a heti ülések egy résztvevője. E két biztos hatáskörébe tartoznak a közös európai fizetőeszközzel és a pénzügyi politikával kapcsolatos lépések. Mind Barnier, mind Rehn lelkiismeretesen dolgozik, jó tanácsadókkal körülvéve, így idejekorán felismerik a rendszerből fakadó hibák nagy részét.    Ennek dacára balul sikerült néhány központi jelentőségű reform. Például az európai bankfelügyelet, amelyet nagy csinnadrattával hoztak létre 2011 elején, alig egy évvel később olyan gyengének bizonyult, hogy Barnier szakemberei máris kénytelenek voltak nekilátni az utódintézmény megszervezésének- ezúttal az Európai Központi Bank égisze alatt.    A Barnier-féle bankfelügyelet balsikerének elsődleges oka persze az, hogy az uniós szerződések nem teszik lehetővé végső döntések átruházását valamely ügynökségre. Rehn viszont dicsekedhet a stabilitási paktum ellenőrzését célzó reformjaival, amelyek mindenképpen nagyobb átláthatóságot, valamint a gazdasági és költségvetési problémák korai felismerését teszik lehetővé.    Mindezt azonban beárnyékolja a nemzeti kormányok erősödő önzése. A nagy munkanélküliség és a lakosság körében egyre jobban terjedő EU-ellenesség láttán a kormányok különösen nem hajlandók együttműködni Brüsszellel. Ez nem sok jót ígér Barroso néhány fontos tervére nézve. Utóbbiak között van a munkaidő-szabályozás régóta halogatott reformja, az "árnyékbankok" kordába terelése vagy az uniós ügyész posztjának létrehozása.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?