Sok halottja és sebesültje van szerte Ukrajnában az orosz légicsapásoknak

uarus

Sok halottja és sebesültje van szerte Ukrajnában a péntekre virradóra végrehajtott, hosszú idő óta a legsúlyosabb orosz légitámadásnak.

A helyi hatóságok nem végleges összesítése szerint 16 civil vesztette életét olyan nagyvárosokban, mint Kijev, Odessza, Dnyipro, Lviv és Harkiv, a sebesültek száma megközelíti a százat. Négy régió áram nélkül maradt a támadások nyomán.

Ukrán hadsereg közlése szerint az orosz által indított 122 rakétából 87-et, a 36 iráni gyártmányú drónból pedig 27-et semmisítettek meg.

Jurij Ihnat, az ukrán légierő parancsnokságának szóvivője azt mondta: „Hosszú ideje nem láttunk ennyi vöröset a képernyőnkön”. Az orosz erők először öngyilkos drónok hullámát indították, majd rakéták következtek – közölte.

A légierő szerint ez volt a leghevesebb támadás 2022 novembere óta, amikor Oroszország 96 rakétát lőtt ki Ukrajnára egy nap alatt. Az idei „rekordot” március 9. tartja 81 rakétával.

Volodimir Zelenszkij elnök közölte, hogy „Oroszország csaknem minden fegyvertípust bevetett, amellyel rendelkezik”, a tengeralattjáról indítható Kalibr rakétát kivéve.

Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője elmondta: „Mindent megteszünk, amit csak tudunk, hogy megerősítsük a légipajzsunkat. De a világnak látnia kell, hogy több segítségre és eszközre van szükségünk ahhoz, hogy felszámoljuk ezt a terrort” – tette hozzá a Telegramon.

Kijevben, ahol Vitalij Klicsko polgármester szerint „aktívan működik a légvédelem”, az AFP francia hírügynökség újságírói a kora reggeli órákban több hangos robbanást hallottak, és sűrű fekete füstöt láttak felszállni egy hangár felett.

A főváros elöljárója szerint egy ember meghalt, hét ember került kórházba, és egy óvóhelynek használt metróállomás megrongálódott. Kijev északi részén, a Pogyil kerületben egy 3 ezer négyzetméteres hangár égett, és „sok a sérült” – közölte Szerhij Popko, a fővárosi katonai közigazgatás vezetője.

A légicsapások után több más kerületben is tomboltak a tüzek.

A helyi hatóságok szerint a támadások legalább öt másik várost is célba vettek, köztük az északkeleti Harkivot, a nyugati Lvivet, a keleti Dnyiprót és a déli Odesszát.

Legalább nyolc ember megsérült és egy meghalt - közölte Ihor Tyerehov, Harkiv polgármestere a televízióban. „Eddig 22 csapást számoltunk össze Harkiv különböző kerületeiben” – tette hozzá.

A nyugat-ukrajnai Lvivben, egy ritkábban célba vett városban Makszim Kozickij, a megye kormányzója azt mondta, hogy „egy ember meghalt és három megsebesült”.

Dnyipróban Borisz Filatov polgármester arról számolt be, hogy öt halálos áldozat van. Az egészségügyi minisztérium közölte, hogy a város egyik szülészeti kórháza „súlyosan megrongálódott”.

Odesszában Hennagyij Truhanov polgármester szerint kigyulladt egy épület, miután egy csapás során lelőtt drón törmelékei eltalálták. A tüzet gyorsan sikerült megfékezni.

A helyi katonai közigazgatás szerint három ember megsérült a Szumi megyében található Konotopban, ahol lakóépületet ért csapás. A hadsereg szerint ott három iráni Sahid drónt semmisítettek meg.

A dél-ukrajnai régió parancsnoksága 14 harci drón megsemmisítését jelentette be, sérültek említése nélkül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?