Scotland Yard: szennyezett tárgy okozta a mérgezést

mérgezés
London |

A Scotland Yard csütörtök esti tájékoztatása szerint szennyezett tárggyal került érintkezésbe a Novicsok idegméreg-hatóanyagtól megbetegedett két brit állampolgár.

 

A 44 éves nőt és a 45 éves férfit szombat óta kezelik a délnyugat-angliai Salisbury kórházában mérgezéses tünetekkel, de szerdán derült ki, hogy a szovjet időkben kifejlesztett katonai idegméreg okozta rosszullétüket. Ugyanilyen anyagtól szenvedett négy hónapja súlyos mérgezést Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal is Salisburyben.

A válságos állapotban lévő két brit beteg kilétét a rendőrség továbbra sem hozta nyilvánosságra, de a helyi hatóságok szerint a két páciens neve Dawn Sturgess és Charlie Rowley. Mindketten lakóhelyükön, a Salisburytől néhány kilométerre fekvő Amesbury kisvárosban lettek rosszul.

A Scotland Yard, amelynek terrorelhárító ügyosztálya átvette a nyomozás irányítását, csütörtök esti tájékoztatásában közölte: a hatóságok az eddigi vizsgálatok adataiból most már tudják, hogy a két brit "egy szennyezett tárggyal" került érintkezésbe, és így jutott szervezetükbe az idegméreg.

A rendőrség nem fedte fel e tárgy mibenlétét, csak annyit közölt, hogy a betegektől vett minták elemzésének eredményéből jutott erre a következtetésre. A BBC által név nélkül idézett egyes források szerint nem zárható ki, hogy valamilyen fioláról vagy injekciós tűről lehet szó, tekintettel a két beteg "életvitelére", de a hatóságok ezt nem erősítették meg.

 

A rendőrség először azt hitte, hogy Dawn Sturgess és Charlie Rowley szennyezett herointól vagy kokaintól betegedhetett meg, ám szerda estére a brit védelmi minisztérium Porton Downban működő vegyi és biológiai kutatóintézete megállapította, hogy a két brit állampolgár megbetegedését is ugyanolyan Novicsok osztályú idegméreg-hatóanyag okozta, amilyentől márciusban Szergej Szkripal és lánya is mérgezést szenvedett.
   
Moszkva folyamatosan és határozottan tagadja, hogy bármi köze lenne a Szkripal-ügyhöz, London azonban gyilkossági kísérletként kezeli a fegyverben is használható minőségű hatóanyaggal elkövetett mérgezést, amelyért az orosz kormányt tartja felelősnek.

A Scotland Yard csütörtök esti tájékoztatása szerint számos helyszínen aprólékos és módszeres kutatás folyik, és ez hosszabb ideig eltarthat, mivel minden elővigyázatossági lépést meg kell tenni annak érdekében, hogy semmiféle további kockázati forrás ne maradjon felderítetlen. A Scotland Yard felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy a kutatást védőöltözetet viselő rendőrségi szakértők végzik, és egyes helyszíneken védőkorlátokat is felszerelhetnek.

A rendőrség szerint nincs bizonyíték arra, hogy a két brit beteg megfordult azokon helyszíneken, amelyeket Szkripalék megmérgezése után a hatóságok fertőtlenítettek Salisburyben.

A Scotland Yard hangsúlyozta azt is: nem tudja, hogy a két brit megbetegedését okozó idegméreg ugyanabból az "adagból" származik-e, amelytől Szergej Szkripal és lánya márciusban mérgezést szenvedett. Szkripalék ügyében folyik a vizsgálat, és az egyik fő nyomozati szál annak kiderítése, és lehetséges-e a Szkripal-ügy vizsgálatának és a mostani újabb mérgezés ügyében folyó vizsgálatnak az összekapcsolása - fogalmaz a Scotland Yard csütörtök esti közleménye.

 

Sajid Javid brit belügyminiszter, aki csütörtökön a brit kormány rendkívüli helyzetekben összehívott tanácskozó testületének (COBRA) ülésén elnökölt, az értekezlet után a londoni alsóházban felszólalva szintén azt mondta: a fő nyomozati szál annak kiderítésére irányul, hogy van-e bármilyen kapcsolat a mostani mérgezéses ügy és Szkripalék megmérgezése között.

Ben Wallace, a brit belügyminisztérium belbiztonsági kérdésekért felelős államtitkára ugyanakkor a BBC rádiónak nyilatkozva nem sokkal korábban azt mondta: a brit hatóságoknak semmiféle bizonyítékuk nincs arra, hogy az idegméregtől megbetegedett két brit állampolgár bármilyen kapcsolatban állt volna Szergej Szkripallal és lányával.

Wallace szerint a mostani mérgezéses ügy rendőrségi vizsgálatának kiinduló alapfeltételezése az, hogy nem újabb közvetlen, célzott támadásról van szó.

A brit média által csütörtökön megszólaltatott vegyvédelmi és biztonsági szakértők egybehangzó álláspontja szerint is teljesen valószínűtlen, hogy újabb támadásról lenne szó. Az egyöntetű szakértői vélemény az, hogy a két brit állampolgár annak az idegméregnek a hátrahagyott maradékával kerülhetett valahogy érintkezésbe, amellyel Szergej Szkripalt és lányát márciusban megmérgezték.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?