Schmitt Pál Sólyom Lászlóval találkozott

Budapest |

<p>Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken fogadta Sólyom Lászlót, a megbeszélésen a volt államfő elemezte az Alkotmánybíróságnak a 98 százalékos különadó alkotmányellenességét megállapító keddi döntése után kialakult alkotmányjogi helyzetet - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) az MTI-vel.</p>

"Sólyom László elemezte az Alkotmánybíróságnak a 98 százalékos különadó alkotmányellenességét megállapító keddi döntését követő események nyomán kialakult alkotmányjogi helyzetet, különös tekintettel az Alkotmánybíróság hatásköre tervezett korlátozásának - a jogállamiság alapjai szempontjából - aggályos voltára" - olvasható a KEH közleményében.

A találkozót Sólyom László kezdeményezte.

A tájékoztatás szerint a jelenlegi és a volt államfő áttekintette a köztársasági elnök előtt nyitva álló lehetőségeket a jogállamiság alapelvei érvényesítésére, figyelemmel az alkotmányos és a gazdasági szempontokra is.

Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden alkotmányellenesnek nyilvánította és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót; ezután Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette: kezdeményezte az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítását, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az Ab hatásköréből. A 98 százalékos különadóról szóló törvényt változatlan tartalommal terjesztette be újra a parlamentnek.

Az Alkotmánybíróság utólagos felülvizsgálati jogkörének változatlan fenntartása a magyar alkotmányos rend lényegi biztosítéka - közölte Sereg András, az Ab sajtófőnöke a testület hatáskörének módosítására irányuló alkotmánymódosítási törvényjavaslattal kapcsolatban csütörtökön az MTI-vel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?