Schmitt: a magyaroknak küldetésük van a világban

Budapest |

<p>Magyarország és mi, magyarok csak akkor leszünk ismét erősek, ha lélekben mindannyiunk hitvallása, vállalása az lesz: a hazáért, mindhalálig - hangsúlyozta ünnepi beszédében Schmitt Pál köztársasági elnök a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen végzett tisztek avatásán a Hősök terén.</p>

Az államfő szavai szerint az a nemzet, amely ennyi szent királyt érdemelt, igazán különleges. "Nekünk, magyaroknak van küldetésünk, hivatásunk a világban" - jelentette ki.
Az ünnepeink arról szólnak, ami különleges bennünk, magyarokban és az itt élő nemzetiségekben, s azért fontosak, mert megláthatjuk bennük az erőt, amire szükségünk van a lelkek megerősítéséhez, a holnaphoz. Szeressük, ami különleges bennünk, ne tagadjuk meg magunkat, ne dobjuk el a hagyományainkat - tette hozzá.
A köztársasági elnök kiemelte, hogy egy nemzet sorsa történelmi alkalmazkodóképességén múlik, sikeres nemzetnek pedig azok bizonyulnak, amelyek meg tudják őrizni sajátosságaikat, és kellő önbecsüléssel, de nyitottan fordulnak mások felé.
Schmitt Pál emlékeztetett, hogy Szent István törvényeit és intelmeit a rendteremtés, a biztonság megszilárdítása, a tisztességesek ellen vétők szigorú megbüntetése, a hit megtartása, a jó és igazságos hatalomgyakorlás szellemében alkotta.
Az államfő arról is beszélt, hogy "újra nagyszerű dolgok előtt állunk, valami megmozdult a magyar lelkekben".
"Valami, ami valóságos, igazi, mélyről fakadó változást hozhat az életünkben: nagyobbat és fontosabbat, mint amire a politika vagy a gazdaság képes. Olyan változást, ami szívből jövő, mégis tudatosan vezeti el a magyarokat egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb világba. Ahol a remény visszahódítja a helyét közöttünk, ahol tiszták a tekintetek, bizakodók az arcok, kiegyenesednek a gerincek. Ahol derűvel tervezhető, kiszámíthatóbb a jövő a fiatalok, a családok számára. Ahol mindenki élvezheti saját munkája gyümölcsét" - mondta.
Schmitt Pál kijelentette: mindenkit büszkeséggel tölthet el, hogy ezen a napon lép hatályba a kettős állampolgárságról szóló, a szomszédos országokban élő magyarok kedvezményes honosítását lehetővé tevő jogszabály.
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen végzett tisztekhez fordulva a köztársasági elnök azt mondta: a katona a bátor és erényes magyar ember kiállása. "Önök a nemzet katonái. A parancsot a felettesüktől kapják, de a megbízatásukat, a bizalmat egy egész ország adja" - fogalmazott.
Schmitt Pál szép hagyománynak nevezte, hogy a tisztek augusztus 20-án tesznek esküt, mert így összeér az egyéni és a közösségi ünnep: a katonák életében ez egy büszkeségre okot adó pillanat, amelyhez az ünnep távlatot ad, elhelyezi az embert abban a kötelékben, amelyben a hivatását teljesíti. A köztársasági elnök egyúttal hangsúlyozta, hogy a honvédségnek korszerű, de hagyományokon nyugvó, erős háttérre van szüksége.
"Legyenek büszkék hivatásukra, szeressék azt, adjanak ennek a huszadik században elfáradt nemzetnek az előttünk álló időre vitézségből, emberségből példát, önbizalmat, bátorságot" - zárta ünnepi beszédét az államfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?