Sarkozyt megdöbbentette a görög népszavazás bejelentése

Párizs |

<p>Nicolas Sarkozy francia államfő megdöbbenéssel fogadta a görög miniszterelnök bejelentését arról, hogy az elmúlt heti európai uniós csúcsértekezleten elfogadott, az ország megsegítését célzó mentőcsomagról népszavazást rendeznek.</p>

A francia elnök hétfő estig azt hitte, hogy a görög államcsőd és a bankok feltőkésítésének kérdéseit rendezték. Azzal tisztában volt, hogy a euróövezeti mentőalap (EFSF) megerősítése még hátravan annak érdekében, hogy Olaszországot ne érje el a válság. Most viszont hirtelen minden kezdődik előröl - írta kedden honlapján a Le Monde című napilap.
Az Elysée-palota egyelőre nem adott ki közleményt, de a mértékadó liberális újság egy elnöki forrást idézve, azt írta: "A görögök gesztusa irracionális és az álláspontjuk veszélyes". A Nemzetközi Valutalap 8 milliárd eurós támogatását még nem kapták meg, és mostantól nehéz elképzelni, hogy addig utalnának nekik, amíg a helyzet nem lesz egyértelmű. Addig pedig Görögország fizetésképtelenné válthat. Ettől tart a lap szerint Sarkozy egyik hétfő esti látogatója, akivel az elnök a görög bejelentést követően konzultált.   
A francia államfő a nap folyamán telefonon egyeztet Angela Merkel német kancellárral, miközben a lap szerint "egy félelmetes forgatókönyv" kezd felrajzolódni: a problémáit megoldani képtelen Európa "gyámság" alá kerülhet a G20-ak csütörtöki és pénteki cannes-i csúcstalálkozója előtt.
A Le Monde szerint az is aggasztó, hogy várhatóan február előtt nem tartják meg a népszavazást Athénban. Addig pedig a Brüsszelben eldöntött terv összeomolhat: hogyan lehetne elképzelni, hogy a külföldi bankok elengedik a hitelek felét, ha a görögök közben népszavazáson az államcsődről döntenek? - tette fel a kérdését a Le Monde. A lap szerint az is nehezen képzelhető el, hogy a német parlament ebben a helyzetben további segítség odaítélést támogatná, hiszen Berlin eddig csak az EFSF megerősítését hagyta jóvá. Párizsban ezért azt sem tudják elképzelni, hogy a népszavazásig hogyan fognak élni a görögök.
Amennyiben a görögök elvetik a brüsszeli mentőcsomagot, az konkrétan azt jelentené, hogy az államadósság egy nagyobb hányadát kell elengedni, az ország bejelenti a fizetésképtelenségét, amely az egész eurózónára nézve katasztrofális - írta a Le Monde.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?