Sarkozynak elege van abból, hogy Cameron "beleavatkozik az eurózóna ügyeibe"?

London |

<p>Nicolas Sarkozy francia elnök kifakadt David Cameron brit kormányfő ellen a vasárnapi EU-csúcstalálkozón, azt mondta: "elege van abból, hogy beleszól" az eurózóna országainak ügyeibe - jelentették brit lapok diplomáciai forrásokra hivatkozva.</p>

"Elegünk van abból, hogy maga bírál minket, és megmondja, mit kellene csinálnunk. Azt mondja, utálja az eurót, nem akart hozzá csatlakozni, most viszont beleavatkozik a tanácskozásainkba" - mondta állítólag Sarkozy Cameronnak.  
A francia elnök a brit lapok értesülései szerint Cameronnak azt mondta: "Remek alkalmat szalasztott el arra, hogy befogja a száját". A források szerint a két politikus közötti vita mintegy másfél órára akasztotta meg a tárgyalásokat.
The Daily Telegraph szerint heves indulatokat váltott ki, hogy Sarkozy ragaszkodott ahhoz: csak az eurózóna 17 országa vegyen részt a bankmentő intézkedésekről szóló csúcsértekezleten, amelyet kapkodva tűztek ki szerdára. Cameron viszont állítólag - Svédország és Lengyelország támogatásával - meggyőzte a tanácskozás résztvevőit arról, hogy az EU mind a 27 tagállamát meg kellene hívni erre, mivel az eurózóna országai maguk között olyan döntéseket hozhatnak, amelyek az egész uniót érintik. El is halasztotta Új-Zélandra és Japánba tervezet útját, hogy részt vehessen a szerdai tanácskozáson.
David Cameronnak ezen kívül sikerült elérnie, hogy írásban rögzítsék, "az Európai Tanács tagjai arra kérik az Európai Bizottságot, biztosítsa, hogy egyenlő partnerként kezeljenek valamennyi tagállamot, azokat is, amelyek nem tagjai a közös valuta térségének".
A politikai csörtének különös aktualitást ad, hogy a brit parlament, a kormánykoalícióhoz tartozó tory frakció EU-ellenes csoportjának kezdeményezésére hétfőn vitanapot és szavazást tart a brit EU-tagságról szóló népszavazásról.
A konzervatív-liberális kormánykoalíciónak a 650 fős alsóházban 83 fős többsége van, ám a legutóbbi hírek szerint már hetvennél több tory képviselő sorakozott fel a népszavazási kezdeményezés mögött. Mivel a brit EU-tagságról szóló referendumot a koalícióban részes Liberális Demokraták és az ellenzéki pártok is elvetik, az indítvány kudarca biztosra vehető, és a szavazás egyébként sem kötelező erejű a kormányra.
Ám ezzel együtt is ez az alig másfél éve kormányzó konzervatívok messze legnagyobb belső lázadása a tavaly májusi választási győzelem óta, és David Cameron miniszterelnök pozícióját alaposan kikezdené, ha csupán a koalíciós társ és az ellenzék segítségével tudná visszaverni saját parlamenti hátországának rebelliseit.

(Frissítve: 16:30)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?