Santos az áldozatoknak adományozza a Nobel-békedíjjal járó pénzjutalmat

Bogota |

<p>A kolumbiai elnök bejelentette, hogy a hazájában több mint fél évszázadon át tartó polgárháború áldozatainak adományozza <a href="http://ujszo.com/online/kulfold/2016/10/07/a-kolumbiai-elnok-kapja-iden…; target="_blank">a neki ítélt Nobel-békedíjjal</a> járó 925 ezer dolláros (több mint 830 ezer eurós) pénzjutalmat.</p>

Juan Manuel Santos erről vasárnap beszélt, amikor családjával és vezető tisztségviselőkkel együtt felkereste a fegyveres konfliktus által súlyosan érintett egyik nyugat-kolumbiai települést.

Az államfő megígérte Bojayá lakóinak, hogy továbbra is a béke garantálásán fog dolgozni a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű baloldali gerillaszervezettel, annak ellenére is, hogy a lakosság az október 2-án tartott népszavazáson elutasította a lázadókkal hosszas tárgyalásokat követően, szeptember végén tető alá hozott békemegállapodást. Bojayá lakosságának több mint 96 százaléka a béke mellett tette le a voksát a referendumon.

A voksolók 50,2 százaléka elutasította az 52 évvel ezelőtt kezdődött, több mint 220 ezer ember életét követelő fegyveres konfliktus lezárását célzó, szeptember 26-án aláírt békeszerződést. 

A szerződés lehetővé tenné a FARC-nak, hogy induljon a 2018-as elnöki és parlamenti választásokon, és 10 kongresszusi mandátumot is biztosítanának a gerillacsoportnak 2026-ig. A gerillák felhagynának a drogkereskedelemmel, és részt vállalnának a kolumbiai vidékfejlesztésben. A megállapodás egyik ellentmondásos pontja az, hogy a gyilkosságokért, robbantásos támadásokért és egyéb bűncselekményekért felelős gerillaparancsnokoknak egy különleges bíróság előtt kellene felelniük, amely viszont börtönbüntetések helyett alternatív büntetést szabna ki rájuk, például aknamentesítésre köteleznék őket.

Bojayában 2002-ben a FARC gerillái aknatámadást hajtottak végre az egyik templom ellen, és a támadásban legalább 79-en életüket vesztették, köztük sok gyerek is.

A békeerőfeszítéseiért odaítélt Nobel-békedíjat december 10-én adják át Santosnak a norvég fővárosban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?