Salvini nem fogad el leckéztetést Macrontól

Matteo Salvini
Róma |

Matteo Salvini olasz belügyminiszter és kormányfőhelyettes a francia elnök korábbi kijelentéseire reagálva szerdán közölte, Olaszország nem fogadja el, hogy Emmanuel Macron "jogból és emberségből" leckéztesse Olaszországot, miközben Franciaország zárva tartja Olaszországgal közös határait.

Matteo Salvini a közösségi oldalán hangsúlyozta, hogy Franciaország az utóbbi hónapokban lezárta az Olaszországgal közös határait, és ezzel több mint 50 ezer migráns, többségében nők és gyerekek befogadását tagadta meg. 

Az olasz belügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a francia kormánypárt szóvivője korábban "hányingerkeltőnek" nevezte a római kormány migrációs politikáját, amikor Olaszország az olasz partokra érkező migránsok szétosztását szorgalmazta. Matteo Salvini kijelentette, személy szerint sem fogadja el, hogy Emmanuel Macron humanitárius leckében részesítse őt.

A migrációellenes Liga kormánypárt vezetője Emmanuel Macron kedd este az ENSZ-ben mondott beszédében elhangzottakra válaszolt. A francia elnök a Aquarius nevű civil hajóval végül Máltára érkező 58 migráns szétosztásával kapcsolatban kiemelte, hogy Olaszország senkit sem fogadott be közülük. Kijelentette, hogy a római kormány migrációs döntései következtében politikai válság alakult ki Olaszország és Európa között. 

Emmanuel Macron szavaira Giuseppe Conte olasz miniszterelnök úgy reagált, nem egyedül Franciaország alkotja Európát, az Európai Uniónak 28 tagja van. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy az utóbbi öt évben több százezer migráns érkezett Olaszországba. "Olaszországnak rendben van a lelkiismerete, Olaszország nem Európa-ellenes, ellenkezőleg: megóvta Európa becsületét az emberéletek megmentésével" - mondta Giuseppe Conte. 

Giorgia Meloni, a jobbközép pártszövetséghez tartozó Olasz Testvérek (FdI) parlamenti párt elnöke szintén bocsánatkérésre szólította fel Franciaországot, mivel szerinte Afrikából a francia gyarmatosító politika miatt kényszerülnek migrációra az emberek. 

Maurizio Gasparri, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) szenátora azt írta a közösségi oldalán: "éljen Franciaország, le Macronnal!". 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?