Roncsderbivé vált a MÁV

MÁV k

A magyar vasúttársaság elmúlt 72 órája még a MÁV-roncsderbihez szokott magyarokat is meglepte. Szinte teljes körű az összeomlás…

FRISSÍTÉS:

Immár teljesen összeomlott a vonatközlekedés a fővárosban, a Keleti és a Nyugati pályaudvar után a Déli pályaudvar vonala is elesett. Teherautó ütközött a Szombathelyről a Déli pályaudvarba tartó Kék Hullám InterCityvel, így a Keleti és a Nyugati pályaudvar után a harmadik budapesti főpályaudvar vonalán is késések várhatók – közölte az utasokkal a Mávinform.

Vasárnap 19 óra körül a Claudiopolis InterCity öt kocsija siklott ki a budapesti Keleti pályaudvarra bevezető szakaszon, a pályaudvaron azóta nincs vonatközlekedés. Úgy tűnik, műszaki hiba, egészen pontosan egy elromlott váltó okozhatta a vasárnap esti vonatkisiklást. Pafféri Zoltán, a vasúttársaság vezérigazgatója azt mondta: a MÁV információi szerint a balesetnek nem volt személyi sérültje. A Keletit kedd délelőtt ismét meg lehet nyitni az utasforgalom előtt, mondta Pafféri. 

„Nem biztos, hogy az összes vágányon egyidejűleg újraindulhat a vonatközlekedés. A célunk, hogy mielőbb a teljes keresztmetszetében átadjuk a pályaudvar kapacitását” 

– mondta a vezérigazgató. 

A főpályaudvar forgalmát jelenleg Rákos vasúti állomásra terelik, ami óriási tumultussal jár az ennél jóval kisebb terhelésre tervezett megállóban. A kiemelt fontosságú Keleti lebénulása hozzávetőlegesen 100 millió forint körüli kárt jelent a vasúttársaságnak, az érintett utasok száma is a 100 ezret súrolja még akkor is, ha kedden déltől újra beindul a forgalom.

Az elmúlt három napban gyakorlatilag egymást érik a több órás késésekkel járó meghibásodások és balesetek a MÁV vonalain. Szombaton a dél-balatoni vonatközlekedés adta meg magát, amikor Szabadbattyán és Kiscséripuszta között eltört a sín. Ez a vonal nyáron az ország második legfontosabb vasútvonala, az InterCityk óránként közlekednek rajta, de egyéb vonatok is használják. Egy átlagos nyári hétvégén is több ezren vonatoznak a Balaton déli partján, ráadásul ezúttal Strand Fesztivál is volt Zamárdiban… Ezt követte a Keletiben történő kisiklás, majd a hétfői gyászos nap: Mezőkövesdnél és Felsőgödön is gázolt a vonat, majd a Szombathelyről a Déli pályaudvarra tartó Kékhullám IC ütközött egy teherautóval Polgárdinál – emiatt aztán a Balaton északi partján is leállt a közlekedés. Ha ez nem lenne elég, pályahiba miatt órákra lelassult, valójában csak egyetlen sínre korlátozódott a Nyugati pályaudvar forgalma is, ugyanis a ceglédi fővonal budapesti szakaszán eltört a sín, így Kőbánya alsó és a Nyugati pályaudvar között az egyik vágányon le kellett állítani a forgalmat. Lázár János közlekedésért felelős miniszter eddig nem szólalt meg a MÁV-dráma láttán. Például a szombati síntörés idején a tihanyi Tranzit Fesztiválon latte avokádóról, birspálinkáról és Magyar Péterről elmélkedett... 

(444, MaHa, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?