Romagyilkosságok - elutasították a bíró elleni első elfogultsági indítványt

Budapest |

<p>Elutasította a Pest Megyei Bíróság a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat miatt indított büntetőper tanácsvezető bírája ellen benyújtott első elfogultsági indítványt - mondta a bíróság szóvivője kedden az MTI érdeklődésére.</p>

A büntetőper elsőrendű vádlottjának, Kiss Árpádnak a védője, Bérdi Zsolt az április 13-i tárgyalás kezdetén jelentett be elfogultságot Miszori László tanácsvezető bíró ellen olyan indokkal, hogy a bíró a korábbi tárgyaláson a "most izgalmas rész következik" kijelentésével minősítette a bizonyítási eljárási dokumentumokat, és egy telefonszámról a szakértői jelentés ismertetése nélkül megállapította, hogy az védencéé, Kiss Árpádé.
Kende Katalin, a Pest Megyei Bíróság szóvivője az MTI-nek elmondta: az elfogultsági indítvány elutasításáról háromfős tanács (egy másik bíró és két ülnök) döntött a Pest Megyei Bíróságon. A döntés ellen fellebbezésnek nincs helye, de a per ügydöntő határozata ellen panasszal lehet élni.
Az indoklás szerint Miszori László megjegyzése - amely nem került be a jegyzőkönyvbe - "nem tekinthető olyan kijelentésnek, amelynek a súlyából, tartalmából azt a következtetést lehetne levonni, hogy a bírótól nem várható elfogulatlan megítélés az ügyben".
Az indítvány második pontjáról szólva Kende Katalin közölte, a tanácsvezető bíró a telefonszám ismertetése után azon megjegyzésével, hogy "bocsánat, ezt én írtam ide", azonnal korrigálta magát, és ez a megjegyzés sem olyan súlyú, amely miatt megállna az elfogultsági indítvány.
Kiss Árpád ugyanezen a tárgyalási napon azért jelentett be elfogultságot a bíró ellen, mert állítása szerint Miszori László olyan fotót mutatott fel bizonyítékként a 2009. április 22-én Tiszalökön elkövetett gyilkosság vádpontjával összefüggésben, amely szerinte nem ott készült, és a bíró a felvételt felmutatva megállapította, hogy a fotón maga a vádlott is szerepel.
Az első- és a másodrendű vádlott, Kiss Árpád és testvére, István múlt szerdán újabb elfogultsági beadvánnyal fordult a bírósághoz azzal, hogy a bírói tanács vezetőjétől azért nem várható el az ügy elfogulatlan megítélése, mert egy korábbi tárgyalás szünetében azzal fordult Csontos István negyedrendű vádlotthoz, hogy "el fog süllyedni".
Az indítvány szerint ezzel a tanácselnök etikai normát sértett, megjegyzéséhez ugyanis magyarázatot is fűzött, amely szerint ha a vádlott nem él a tárgyaláson az észrevételezési jogával, akkor ez azt jelenti, hogy elfogadja az ott elhangzottakat. Ezzel pedig az indítványozók szerint a bíró az ügy olyan vádlottjának jelezte, hogy aktívabb magatartást vár tőle, aki terhelő vallomásokat tett társaira.
Miszori László mind a két tárgyaláson jelezte, hogy a kizárási indítványokat felterjeszti a megyei bíróság kollégiumvezetőjéhez, de leszögezte: nem érzi magát elfogultnak az ügyben.
Kende Katalin az MTI-nek elmondta, erről a két elfogultsági indítványról egy másik, szintén háromfős bírói tanács hivatott majd dönteni, de a bírói tanácsot még nem jelölték ki, így továbbra is Miszori László tárgyalja a romák sérelmére elkövetett büntetőügyet.
Abban az esetben, ha a Pest Megyei Bíróság tanácsa úgy ítéli meg, hogy az ügyben elfogult a bíró, a teljes büntetőpert új tanácsvezető bíró kijelölésével elölről kell kezdeni. Ez viszont hónapokkal kitolhatja a megismételt bírósági per kezdetét, mert a bírónak a tárgyalásra való felkészülése során tanulmányoznia kell a több mint 33 ezer oldalnyi iratokat, mentesíteni kell korábbi tárgyalásaitól, mint ahogy Miszori László esetében is megtörtént tavaly októberben, és ki kell jelölni a tárgyalási napokat - mondta a szóvivő.
A monstre per szerdán a vádlottak családtagjainak, ismerőseinek tanúkénti meghallgatással folytatódik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?